Az orosz és kínai országvezetők találkozásai egyre sűrűsödnek. A két nagyhatalom vezetőinek látványos közeledése fontos politikai átrendeződés része. A barátságos mosolydiplomácia Hu Csin-tao kínai elnök és Putyin között jelzés a világ számára: mi ketten remekül megvagyunk együtt; erősek vagyunk és nagyratörők.

Ha ez a két ország okosan összefog, valóban folytatódhat mindkettőjük látványos gazdasági fejlődése. Oroszországnak energiája van, Kínának igénye az energiára - és mindkettőjüknek hatalmas a piaca. Igaz ugyan, hogy ez a piac nem a legfizetőképesebb, de nagyságrendje tiszteletet parancsoló (1,3 milliárd és 148 millió lakos) miatt hatalmas tartalékot rejt a jövőre nézve. A két ország barátságát természetesen a kommunista gyökerek is segítik.

Középpontban az energia

Putyin kétnaposra tervezett látogatásának minden bizonnyal az energiaipar lesz a középpontjában. A két nagyhatalom komoly versenyben van a Türkmenisztánban található gázkészletekért. A kis közép-ázsiai ország rendkívül ügyesen politizálva „illegeti” saját magát az energiára éhes gigagazdaságok előtt.

A türkmén exportgáz 90 százalékát eredetileg az oroszok vitték ki az országból, amit aztán Európában értékesítettek - hatalmas haszonnal. Ezt nem nézték jó szemmel a türkmén vezetők, szerettek volna nagyobb hasznot kapni az üzletből. Közben egyre több szinten jelentkeztek a konfliktusok Oroszországgal, aminek az eredménye a gázvezeték „véletlen” felrobbanása lett. A türkmének még ekkor sem adták be a derekukat a Gazpromnak, inkább felvették a kapcsolatokat Kínával. Kína pedig örömmel írta alá a szerződést, melynek eredményeképpen 2011-re egy gázvezeték épül ki a két ország között.

A mostani orosz-kínai találkozónak éppen ezért izgalmas kérdése lehet a türkmén gáz sorsa. Ennek pedig akár Európára nézve is komoly következménye lehet. Ha ugyanis a két állam „felosztja” egymás közt a türkmén piacot és elszipkáz minden csepp exportra kerülő gázt, akkor Türkmenisztán nem tudja majd megtölteni a tervezett Nabucco-vezetéket.

A közeledés nem jó nekünk

A két ország túlzott összeborulásától régóta fél a nyugati világ. Az Egyesült Államok mindent meg is tett (és tesz a mai napig) hogy ez ne történjen meg. Intő példa a jövő számára, hogy az eddig Amerika előretolt bástyájának tekintett Tajvan egyre inkább behódol Kínának. Legutóbb az Egyesült Államokban élő ujgur ellenzéki vezetőt nem engedte be országába.

Ha pedig az Egyesült Államok nem tud eredményesen éket verni a két nagyhatalom közé, akkor az önmaga (és vele a nyugati világ) meggyengüléséhez vezethet nemcsak politikailag, de gazdaságilag is. Ezzel persze tisztában van mind Putyin mind Hu Csin-tao, ám egy nyílt szoros szövetséget egyelőre nem kockáztatnának. Jelenleg a gazdasági érdekek határozzák meg az Amerikával való viszonyt, és akárhogy is vesszük, a pénz még mindig ott van.

A klímaváltozás is téma

A december 6-i koppenhágai klímacsúcsig minden bizonnyal nem fog találkozni a két vezető, így biztosan ez a téma is napirendre kerül. Főleg azért, mert úgy tűnik, Kína a klímaváltozás elleni harcban is szeretne vezető helyet szerezni magának. Hu Csin-tao az ENSZ szeptember végi kongresszusán kijelentette, országa jelentős szén-dioxid kibocsátási kvótát vállal.

Ez Putyint is arra ösztönözheti, hogy komolyabban vegye a klímaváltozás kérdését. Főleg, hogy Oroszország (ahogy hazánk is) jóval könnyebb helyzetben van, hiszen az ipara az 1990-eshez képes jócskán átalakult, így számára a nagyobb kvóta bevállalása nem okozhat komoly gondot. Ne felejtsük el, azt sem, hogy Oroszországot a globális felmelegedés rendkívül súlyosan érintheti: Szibéria hatalmas kiterjedésű területein a fagyott talaj felolvadása katasztrófához vezethet.

Putyin és Hu Csin-tao találkozása tehát azért különösen érdekes, mert mint az előzőekből kiderül, nem csupán két „mezei” ország tulajdonképpen tejhatalmú irányítója ül tárgyalóasztalhoz. Itt két olyan birodalom vezetője találkozik, amelyek tevékenysége számtalan ország sorsára, és így az egész világra kihat.