2024. május 9. - Gergely

Alaposan átalakítanának az önkormányzatok

Kétkamarás parlament létrehozását, az önkormányzati ciklus 5 vagy 6 évre történő kiterjesztését, valamint a finanszírozási rendszer újragondolását kezdeményezte az Önkormányzati Szövetségek Konzultatív Tanácsa szerdán, Budapesten tartott megbeszélésén.
2009. szeptember 30. szerda 14:11 - HírExtra
A hét érdekvédelmi szövetség vezetőit tömörítő testület közös nyilatkozatot adott ki a magyar önkormányzati rendszer 19 éves fennállása alkalmából, ebben összegezték legfontosabb törekvéseiket és elvárásaikat.

Közölték, hogy a közös dokumentum kiadásával azt akarják kinyilvánítani: megvédik az 1990. szeptember 30-án létrejött önkormányzati rendszer alapértékeit és eredményeit. Azt hangoztatták: a helyi demokrácia alapját a közszolgáltatásokat biztosító önkormányzatok jelentik, függetlenül azok nagyságától vagy lakosságszámától.

Mint írták, az önkormányzatok az elmúlt tizenkilenc esztendőben bebizonyították működőképességüket, hatékonyságukat és fejlődőképességüket.

Arra hívták fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az önkormányzatok jelentős részének autonómiája sérül, ugyanis mivel működésüket a központi költségvetésből finanszírozzák, kiszolgáltatottá váltak a mindenkori kormánynak.

Az érdekképviseletek közös nyilatkozatukban rögzítették, hogy elkötelezték magukat a jelenlegi rendszer átalakítása mellett. Mint írták, támogatni tudják az önkormányzati rendszer átalakítását, "amennyiben érdemivé válik a decentralizáció, érvényesül a szubszidiaritás elve, növekszik a helyi demokrácia és javul az önkormányzati közszolgáltatások színvonala és a működés hatékonysága".

Szorgalmazzák, hogy az alkotmány módosításával kétkamarás parlament jöjjön létre, mert így a második kamarában biztosítani lehetne az egyetértési jogot az önkormányzatokat érintő döntésekben.

Az aláírók - köztük Molnár Gyula, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének és Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke - a dokumentumban felvetették "a polgármesterek döntési pozíciójának megerősítését", valamint a korengedményes nyugdíjazásra vonatkozó szabályok egyértelművé tételét is.

Az önkormányzati vezetők felemelték a szavukat a települések közötti buszközlekedés biztosításáért. Utaltak arra, hogy sok kistelepülésen probléma a kistérségi központokban működő közszolgáltatások elérése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását