2024. május 7. - Gizella

Balázs Péter elkapta szlovák kollégáját

Balázs Péter külügyminiszter szlovák kollégájával egyeztetett csütörtökön New Yorkban a szécsényi kormányfői nyilatkozat végrehajtásáról.
2009. szeptember 25. péntek 07:38 - HírExtra
Balázs Péter baráti légkörben és nagyon konkrétan egyeztettek az éppen két hete elfogadott kormányfői nyilatkozat 11 pontjának végrehajtásáról. A felvázolt akcióterv konkrétumai között említette közös rendőrségi munkacsoport létrehozását, valamint a magas rangú látogatások jobb előkészítését. Utóbbi kapcsán úgy fogalmazott: szakértők fogják kidolgozni azokat a módszereket, hogyan lehet a látogatásokat sokkal jobban előkészíteni, "hogy soha többé ne fordulhasson elő olyan eset, amilyen előfordult".

Úgy fogalmazott, "ez mind látható lesz nagyon rövid időn belül, események sorozata következik (...) és abban is megállapodtunk, hogy ezt a 11 pontot nem magyarázni kell, hanem végrehajtani". Robert Fico szlovák és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök tizenegy pontos közös nyilatkozatot fogadott el szécsényi találkozójukon a két ország közötti vitás kérdések rendezése érdekében.

"Rendkívül rövid határidőket határoztunk meg, a legtöbb akció október folyamán megtörténik vagy elkezdődik" - mondta, hozzátéve, hogy a két külügyminiszter le fogja tenni az asztalra az együttműködési projektek és a problémákat megoldó lépések listáját.

A szlovák nyelvtörvény végrehajtása kapcsán Balázs Péter azt mondta, még nem lehet látni pontosan, hogy mi a törvény tartalma, ugyanis még nincs végrehajtási utasítás mellette, de "jó lenne hozzáigazítani az élethez és a nemzetközi követelményekhez". Arról is beszélt, hogy "mindent, amit tudunk, egymás között kell megoldanunk, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy a kettőnk által közösen elfogadott normákat igénybe vegyük".

Miroslav Lajcák, a szlovák diplomácia vezetője a közel egyórás, helyi idő szerint este tartott egyeztetés után úgy fogalmazott: termékeny, építő jellegű volt a megbeszélés, "a mai egyeztetés fontos volt, mert pontosan tudjuk, mit kell tenni mind a 11 pont esetében". Kifejtette: pontról pontra végignézték a kormányfői nyilatkozatot és mind a 11 pont tekintetében konkrét lépésekről és akciókról állapodtak meg. Mint hozzátette, novemberben értékelni fogják a kormányfői nyilatkozat végrehajtása terén elért előrehaladást.

Balázs Péter elmondta: felvázoltak egy akciótervet, megegyeztek a lépésekről, ennek a szövegét a két ország külügyminisztériuma kicseréli, majd egységesíti, és a jövő héten egy közös akcióterv fog születni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását