2024. május 29. - Magdolna

Hogy működne a magyar Népirtás-megelőzési Központ?

Bajnai Gordon miniszterelnök Amerikában azzal kampányolt az ENSZ felé, hogy megépülne Budapesten a Népirtás-megelőzési Központ. De mi is ez, és miért pont Magyarországon lenne?
2009. szeptember 24. csütörtök 13:01 - Pasztor Balázs

Személyesen a szakértő

A dokumentum 2009 július 28-án készült, és azóta történhettek változások, pontosítások - ráadásul nem adott teljesen megnyugtató válaszokat a fenti kérdésekre - így megkérdeztük a Külügyminisztériumot is a témáról. Kérdéseinkre Dr. Lakatos István, emberi jogi nagykövet felelt.

Lakatos szerint azért lenne jó helyen a Központ Budapesten, mert: „több humanitárius szervezet is úgy döntött, hogy Budapestre helyezi át regionális, illetve adminisztratív képviseletét (az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Közép-Európai Regionális Képviselete és Globális Szolgáltató Központja, a Nemzetközi Migrációs Szervezet Regionális Irodája, az IFRC Európai Zóna Iroda), ami egy komoly kapcsolati hálót jelenthet a Központnak, lehetőséget adva első kézből származó információk megszerzésére, illetve sürgős esetben a nemzetközi közösség mozgósítására. Ezeknek a humanitárius szervezeteknek a többsége a Balkánnal is foglalkozik, ezért a potenciális szerepük még fontosabb.

Ráadásul a Központ pozitív hatással lehetne az egész régióra: elterjesztené a párbeszéd kultúráját, valamint felhívná a figyelmet annak a fontosságára, hogy ismerjük egymás történelmét, kultúráját és hagyományait. A Központ tevékenysége feltétlenül pozitív hatással lehetne a magyar Ázsia és Afrika politikára.” Természetesen megemlítette emellett még a kötelező, „Magyarországnak védenie kell az emberi jogokat, így fel kell lépnie a népirtás ellen is” témát és szóba hozta a fent említett, gyarmatosítás nélküli múlt előnyeit is.

Ezen kívül egyéb fontos információkkal is ellátta a portálunkat: fogalmuk sincs, hogy hol állna a Központ, hisz „még lehetséges helyszínek sem merültek fel”, így felhúzás költségeit firtató kérdésünkre sem tudtak érdemben válaszolni. Összesen mintegy harminc fő dolgozna állandó jelleggel a Központban, és a magyar állam egy épület biztosításával kíván hozzájárulni a Központhoz - tehát lehet hogy felhúzás nem is lesz olyan drága, mert csak egy épület átalakítását és berendezését fogja magában foglalni.

A legfontosabb kérdésünkre is megkaptuk a választ, vagyis hogy az ENSZ hogy lenne képes megakadályozni egy népirtást: „A Központ feladata nem korai előrejelzés lenne elsősorban, hanem a korai előrejelzések alapján politikai ajánlások megfogalmazása a döntéshozók, nemzetközi és regionális szervezetek számára.

A Központ az ENSZ-en kívül az EU-val, az Afrikai Unióval és egyéb regionális és szubregionális szereplőkkel is szorosan együttműködne. Az ENSZ felé a Központ konkrét javaslatokat fogalmazna meg, amelyek a figyelemfelhíváson túl az ENSZ rendelkezésére álló valamennyi eszközt figyelembe venné. A Központ kiemelten számít azonban az EU és más regionális szervezetek pl. az Afrikai Unió együttműködésére, amelyek adott esetben sokkal hatékonyabbak lehetnek a világszervezetnél. A Központ további feladatai részletesen le vannak írva a mellékelt összefoglalóban (a megvalósíthatósági tanulmány tömörített, magyar nyelvű változata, amely a minisztérium ígérete szerint hamarosan a honlapon is kint lesz - a szerk.).”

Minden esetre a gondolat, így hosszan kifejtve nem hangzik rosszul - azonban hazánk általában az „apró részleteken” szokott elcsúszni, és ezek még nem láttak napvilágot. Viszont ha tényleg képesek lennénk üzemeltetni megfelelő szakmai szinten egy ilyen központot, azzal nem csak presztízst és hírnevet szereznénk, hanem a világ jobbá tételéhez is hozzájárulnák. A HírExtra kíváncsian várja a fejleményeket, és minden komolyabb fordulatról beszámol majd.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását