2024. május 12. - Pongrác

Újabb városunk van

Nem kevés infrastrukturális követelményt kell teljesíteni a városi léthez szükséges közszolgáltatási színvonal megteremtéséhez, de mégsem a szép épített környezet, hanem a közösség ereje és akarata kell a várossá váláshoz.
2009. szeptember 5. szombat 20:12 - HírExtra
Kijelentette: ha az akarat megvan, a politikának az a dolga, hogy bejelentse, "Pacsa város, mert a közössége így döntött".

Már háromszáznál is több város van Magyarországon, idén 22-vel gyarapodott ez a közösség, s így már a magyarok 68 százaléka városi polgárként él. A város azonban nemcsak az ott élőknek, hanem a közvetlen környezetének is esély, regionális központként, kisugárzásával, közszolgáltatásaival és kultúrájával.

Kiss Péter beszélt arról is, hogy a válság időszakában az a legjobb recept, ha számba vesszük a lehetőségeinket, a sajátosságainkra alapozzuk előnyeinket, ha lehet, előnnyé változtatjuk a hátrányainkat, és ezekre az adottságokra építkezünk.

Manninger Jenő (Fidesz), a Zala Megyei Közgyűlés elnökeként arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy az aprófalvas szerkezetű megyében Pacsa lett a tizedik város. "Különösen öröm, hogy akkor kapta meg ezt a rangot, amikor a megye első írásos említésének ezredik évfordulóját is ünnepli" - mondta.

Henczi Zoltán (független), a várossá vált Pacsa polgármestere a történetet ismertetve közölte: 1226-ban említik először oklevélben a település nevét. A török idők után indult igazi fejlődésnek, majd a 19. század közepén lett járási székhely. Ezt a rangját 1950-ig őrizte, majd 1984-ben nagyközségi címet kapott.

A rendszerváltás óta három önkormányzat körjegyzősége működik a településen, 2007-től pedig önálló kistérségként létezik. A polgármester hangsúlyozta: 17 éve hitel nélkül, saját erőből gazdálkodik Zala megye mintegy 1800 lakosú új városa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Border
2009. szeptember 6. 08:23
Azt hiszem ma már minden nagyobb község, arra törekszik, hogy várossá váljon. Nincs szükség ennyi városra, mennyivel jobb volna, ha a falvakat segítené a kormányzat, nem pedig a városok számát növelné.Kistérségi központok akkor is lehetnének, ha nem városnak hívnák őket. Ez ugyan olyan mint a megyei jogú várossányilvánítás. Ezek kiskapuk a minél nagyobb pénzek megszerzésére az államtól.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását