Lezsák: Kell a kitelepítetteknek is emlékmű

Erre annál is inkább lehetőség nyílhat, mert "felerősödött a remény, hogy a népben-nemzetben gondolkodó cselekvő politikai erőtér képes lesz az igazságtételre" - közölte Lezsák Sándor (Fidesz) a hortobágyi gulágra kitelepítettek találkozóján az egyik egykori "zárt tábor" helyén megtartott megemlékezésen.

Ugyanis a történelmi múltat ápolni, gondozni kell, mert nemzeti ügy, hogy méltó emléket állítsunk a hortobágyi gulágnak - tette hozzá a parlamenti alelnök, aki a Nemzeti Fórum elnöke is egyben.

Lezsák Sándor szerint a helyi közösségek ma emberfeletti erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a hiteles emlékek megmaradjanak.

Rendkívüli teljesítmény ez az erőfeszítés, "mert mindez olyan kormányzati időszakban történik, amikor a múltat végképp el akarják törölni" - szögezte le.

A továbbiakban az 59 évvel ezelőtt történteket felidézve elmondta: 1950 június 23-án kezdte meg a kommunista rezsim a deportálásokat. Elsősorban a nyugati és a jugoszláv határszélről, illetve a nagyobb városokból, 451 településről deportálták az embereket a Hortobágyon felállított 12 táborba, rabszolgamunkára.

Összesen 7282 embert hurcoltak el, vádemelés, tárgyalás és ítélet nélkül, akik közül 300-an a táborokban belehaltak a nélkülözésekbe.

Ugyanakkor a többiek sem kapták vissza vagyonukat, amelyeket a rendszer képviselői vettek használatba. Sőt, egészen 1989-ig figyelték az egykori kitelepítetteket, végigkísérte életüket a kitelepítés bélyege a rendőrségi nyilvántartásokban és a munkahelyi kartonokon.
A táborokat végül Sztálin halála után, Nagy Imre miniszterelnök számolta fel - mondta a politikus.
Mindennek kapcsán arról is szólt, hogy a kommunista, szocialista diktatúrák világszerte 100 millió embert gyilkoltak meg. A gulághoz, vagy a tarkólövéshez elegendő volt, ha valakit származása, neveltetése, vagy iskolázottsága alapján megbízhatatlannak ítéltek.
Ezért is szükséges, hogy a hortobágyi gulág a megfelelő helyen szerepeljen a nemzet történetében - figyelmeztetett.
Ennek kapcsán felelevenítette, hogy 1993-ban maga helyezte el Kócsújfaluban az "Emlékezés kápolnájának" alapkövét, ám annak felépítésére máig nem nyílt lehetőség.
Egyben kifejezte reményét, hogy a jövőben, a történelmi emlékezet újraélesztésével együtt a kápolna is megvalósulhat.
Pintér Erika, a találkozót szervező Tiszafüred független polgármestere a történteket felelevenítve arról szólt, hogy a deportálásra ítélt családok csupán annyi holmival hagyhatták el otthonukat, amennyi a kezükben elfért, majd juhhodályokban szállásolták el őket.
Egy-egy családnak, mindössze 3 méternyi terület jutott és naponta oda-vissza 20 kilométert kellett gyalogolniuk a rabszolgamunkára.
Nem ítélkezni, hanem okulnia kell a ma élő nemzedékeknek, ezért kell feltárni ezt a sötét korszakot a jelen és a jövő számára - mondta Pintér Erika.
A mintegy 100 egykori kitelepített, illetve leszármazottaik részvételével megtartott találkozón, Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartott istentiszteletet.
Ugyanakkor szabadon bocsátottak 2524 galambot, annak a 2524 családnak az emlékére, akik 1953-ban megszabadultak a hortobágyi gulágról.