Rozscséplés, zsúpkötés és tetőfedés
A rozscséplés, a zsúpkötés és a tetőfedés több száz éves paraszti hagyományait elevenítik fel Zalabaksán egy szombati versenyen - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Szabóné Robb Aranka.
2009. július 31. péntek 19:33 - HírExtra
A falu főterén közel húsz kéve rozst terítenek szét, amelyet a versenyzők cséphadaróval jó alaposan megcsépelnek, majd a kévéket kioldva, megforgatva újra végigverik a kévék mindkét oldalát. Ha már úgy ítélik meg, hogy nem maradt szem a kalászban, akkor a zsúpból kiszedik a kusza szálakat, kévéket pedig - attól függően, hogy a ház tetejére vagy az oldalára kerül - középen, a "derekukon", vagy a végén összekötözik.
Az elkészült kévéket ezután akkurátusan felrakják a jó előre előkészített, gerendázott háztetőformákra. A kezdő csapatokat Pilise József, az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület tagja segíti, aki megmutatja a népi mesterség fortélyait.
A rozscséplés, zsúpkötés után felelevenítik a gasztronómiai hagyományokat is; a malom udvarán megterített asztaloknál élénkpiros aratási gulyással, "véndőben" tartósított sült hússal kínálják a vendégeket.
A program délután fogathajtó versennyel folytatódik. A napi munkában használt munkalovaknak a Borostyán tó partján kiépített akadálypályán, dobogón, bálák között, karámformában elhelyezett akadályok között kell majd végighaladniuk.
Forrás: MTI