Vérlázító botrány: bírság az életmentőnek
Normális helyeken kitüntetik az önzetlenül segítő, főleg életmentő állampolgárokat. Ez nem egy normális hely: itt megbüntetik negyvenezerre.
2009. július 21. kedd 07:59 - Pénzes Dávid
Vérlázító történetre bukkant az RTL Klub Fókusz című
műsora. 2009. március 21-én súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán Tata magasságában. Egy francia autós rohant bele az előtte haladó traktorszállítóba. A külföldi autó kigyulladt, a sofőr eszméletlenül bennragadt az égő autóban.
Azt ezt észlelő Pápai Róbert autómentőjében ülve azon nyomban a helyszínre sietett. Méghozzá nagy sebességgel. Amint odaért kirángatta az eszméletlen franciát az égő autóból, majd többedmagával oltani kezdte a lángokat.
Később a helyszínre érkező tűzoltóhadnagy elmondta, segítsége életmentő volt. Mivel a lángokat több poroltóval sem tudták eloltani - ez csak a tűzoltóknak sikerült - valószínűleg bent égett volna az ájult férfi.
Hideg zuhany
Erre a Fejér Megyei Rendőr Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya gyorshajtás miatt tett feljelentést, és negyvenezer forintos bírságot szabott ki Pápai Róbertre. Első nyilvánvaló döbbenetünkön túllépve, egy szakértő segítségével utánanéztünk a törvényeknek. Azok azonban nem támasztják alá a rendőrség álláspontját. Ráadásul az említett műsor is elsiklott egy fontos jogszabály mellett, ami az egész történetnek új színt ad.
A bemondó hölgy elmondta, „egyik törvényünk szerint mindenki köteles segíteni, ha balesetet lát, egy másik jogszabály szerint a gyorshajtásért fizetnünk kell”. Mindkettő állítás igaz, a bökkenő ott van, hogy ez nem magyarázza meg a történteket, azaz nem itt van a kutya elásva.
A törvény
Merthogy kivételesen van a helyzetre alkalmazható rendelkezésünk, ám valamely oknál fogva ezt a főkapitányság nem vette figyelembe. Az idevonatkozó törvény (1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről) 8.§, illetve a 31.§-ban meg vannak határozva azok a kizáró okok, amikor gyorshajtásért nem büntethető az ember.
A törvényben világosan le van írva, hogy „A törvény 5-9. §-aiban foglaltak esetében értelemszerűen alkalmazni kell az 1978. évi IV. törvényben (Btk.) meghatározott kísérlet, felbujtás, bűnsegéd, szándékosság, gondatlanság, beszámíthatóságot kizáró kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés, jogos védelem, végszükség fogalmát.”
Az 1978-as törvény erre vonatkozólag a következőt mondja ki: „Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett”.
Bírságot neki, mert megérdemli
A törvények tehát egyértelműen kimondják, hogy mások életének mentésekor nem vonható felelősségre a gyorshajtó. Ez esetben pedig ez történt. Pápai Róbertet mégis megbüntették 40 ezer forintra. És akkor még nem is beszéltünk arról, milyen megaláztatás ez számára, mikor köszönő levelek helyett csekket hoz a posta.
Tény, hogy számtalan életidegen paragrafus van a jogszabályaink között, olyanok, amelyek nem csak egymással ellentétesek, de magával a józan gondolkodással, vagy az alapvető értékekkel sincsenek összhangban. Itt azonban nem erről van szó. Itt súlyos szakmai tévedés történt.
Csak egy apróság hiányzott
Nem állítjuk azt, hogy mindenképpen a bírság kiszabása volt a cél. Nem gondoljuk, hogy a rendőrség szeret rápróbálni a lehetséges szabálysértőkre és mielőbb kiszabni a büntetési összeget, hogy az állam bevételre tegyen szert. Biztosak vagyunk benne, hogy a rendőrség a szabályok maradéktalan betartásával végzi a munkáját.
Azonban vannak helyzetek, mikor egy minimális erkölcsi érzékkel megáldott hivatalnok kezében megáll a toll és elgondolkodik azon HELYES-e ezt az embert megbírságolni. Ha eljut idáig, akkor lehet, hogy önmaga fogja azt mondani: „na, őt azért mégis ciki lenne megbüntetni, hiszen megmentette egy ember életét”.
Igen, a jámborak általában csendesek, én viszont a "lassú víz partot mos" mondásban is hiszek. S abban is, hogy egyszer megélem azt az időt, amikor a halk szóra jobban felfigyelnek az emberek, mint a mára olyannyira jellemző ricsajozásra... Egyszer biztosan így lesz, mert így kell lennie.
Most pedig - e témakörben biztosan - elköszönök Tőled (lásd, a téma olyannyira felzaklatta a kedélyeket, hogy kettesben maradtunk, miután kiderült, kevesebb a "sumákság", mint azt valakik gondolták), az igazságkereséstől azonban nem.
Örülök, hogy - így virtuálisan - megismerkedhettünk, s annak még inkább, hogy valamennyi hozzászólásodból kiderült: nem vagy elfogult, elvakult. Lásd, a legutóbbit: sem a jogalkotókat, sem a jogalkalmazókat nem akartad karóba húzni. S ez dicséretes. Örülök, hogy vannak még ilyen emberek, akik rápillantanak az érme másik oldalára is, akiket őszintén vezérel a jobbító szándék, s nem csak hímes palástként viselik...
Kívánok további szép napokat, abban a reményben, hogy egyre kevesebb ilyen kérdésről kell kifejtenünk a véleményünk...
Hozzád hasonlóan magam is úgy gondolom, hogy Róbert nem az őt ért személyes sérelemként kezeli az ügyet, annak ellenére sem, hogy napjainkban azért egy váratlan, több tízezer forintra rúgó kiadás, amelyet ráadásul egyéb kellemetlen következmények és további járulékos költségek is kísérnek, önmagában is elég ok arra, hogy az ember rosszul érezze magát a bőrében. Én is remélem, hogy az ügy nyilvánossága hozzájárul egy élhetőbb, kiegyensúlyozottab jogi környezet kialakításához, annál is inkáb, mert jogrendünk anomáliáinak tartós fennállása beláthatatlan, de mindenképpen súlyos morális következményekhez (is) vezethet. Ilyen torzulásokra utaló magatartásformákat sejttet egyebek között Nico hozzászólása, de egyértelműen ilyen jelenségekről számolt be neked Róbert is a helyszíni tapasztalatai alapján. A lehetséges prognózis enyhén szólva nyugtalanító, de, amint látod, a Róbert képviselte erkölcsi érzékenység és igazságvágy azért nem szigetjelenség a társadalomban.
Végül, mert így igazságos, hadd szóljak egy szót a jogalkotó védelmében is: az utóbbi évtizedek rendkívül gyors gazdasági-társadalmi, értékrendbeli, és ennél fogva erkölcsi változásait nem csak a jogalkotó, hanem mindnyájan nehezen tudjuk követni. Mindezek következtében félünk, szorongunk, egyre kevésbé viselkedünk egymással nyitott, társas lényként, s így napjainkra társadalmunkban nagy feszültségek (és igazságtalanságok) halmozódtak fel, amelyeknek nemhogy a megoldása, de még a kezelésük, a növekedésük lassítása is komoly kihívást jelent mindannyiunk számára. Ilyen körülmények között nem könnyű a jogalkotónak sem olyan szabályokat alkotni, amelyek tökéletes egyensúlyban vannak a társadalom kondícióival, és alkalmazásukkal biztosan elérhetők a kívánt célok. Rövidebben: a jogszabályokat is emberek alkotják, s én hiszem, hogy mint emberek, nem hibátlanok ugyan, de hozzád és Róberthez hasonlóan a legjobb szándékkal végzik a társadalmunkat, országunkat formáló munkájukat, még ha innen, a mi aspektusunkból ez nem is mindig látszik így.
Azt mondod, elmaradt a köszönetnyilvánítás. Ez, a baleset következményeiből lábadozó, és a családja, barátai részéről még megtörténhet. Akárhogy is, én itt és most megköszönöm Róbert elszántságát és helytállását, nem utolsó sorban azt a bátorságot, amellyel szembenézett az őt fenyegető halálos veszéllyel: egy lángoló, gyúlékony, robbanékony üzemanyagot tartalmazó gépkocsi közelébe menni önmagában sem életbiztosítás! Semmi kétségem afelől, hogy Róbert, tapasztalt autómentő lévén, ezzel mindenkinél jobban tisztában volt!
Úgy érzem, köszönet illeti mindazokat is - tekintet nélkül az általuk képviselt álláspontra -, akik figyelemmel kísérik az eseményeket, és véleményük kinyilvánításával hozzájárulnak közös gondjaink megoldásához.
A biztatás szívből jött és őszinte volt. Megnyugtató a tudat, hogy vannak még mifelénk Róberthez és hozzád hasonlóan jóérzésű emberek, még ha a hétköznapok harci lármájából ritkán hallatszik is ki a hangotok! Dehát a jámborak általában csendesek, igaz?
Köszönöm a bíztatást, s azt a vehemenciát is, amellyel igencsak belelendültél a jogi értelmezésbe. Mint írtam, jogban kevésbé vagyok jártas, s nagyon remélem, hogy az érintett autómentős olvassa a hozzászólásaid.
Bár - ismereteim szerint - őt az ügy nyilvánosságra hozatalában egyetlen dolog vezérelte: rávilágítani az abszurditásra. Már régen túltette magát a büntetésen, s azon is, hogy a rendőrségen - miután személyesen ment Székesfehérvárra, s még volt pár telefonhívása is számos helyre - még az is elhangzott: hívja fel a Rendészeti Minisztériumot...
Summázva: ha a vele történtek nyilvánosságra hozatalával csak egyetlen hajszálnyival közelebbre értünk a joghézag szűkítéséhez, netán-tán megszüntetéséhez, az már örömérzés...
Ez persze nem kárpótolja az ő pénztárcájában keletkező 40 ezres hézagot, s a mentésért elmaradó "köszönöm" hiányát sem. Merthogy erre sem került sor soha. De miért is került volna, s kitől?
Érvelése logikus és meggyőző. Egy apró pontosítást mégis engedjen meg a megjegyzése 4. pontjához, mert, bár e helyen nincs igazán jelentősége, nem zárható ki teljes bizonyossággal egy olyan helyzet kialakulása, amelyben e csekély pontatlanság esetleg gyengítheti a védelmet. Az 1999. évi LXIX. tv. 8. § (1) bekezdésének szövege: "Szabálysértés miatt nem vonható felelősségre, aki a cselekmény elkövetésekor...". Vagyis az eljáró hatóságnak meg kell állapítania, hogy a vizsgált cselekmény törvénysértő-e, s ha igen, pontosan milyen törvényt és miként sértett meg az elkövető. A vizsgálatnak, természetesen, minden lényeges részletre, körülményre, így egyebek között arra is ki kell terjednie, hogy fennállnak-e a felelősségrevonást kizáró okok, mint ahogyan a vitát kiváltó esetben - amint ez az Ön figyelemre méltó érveléséből is jól látható - a válasz: igen. Az eset érdemi elbírálására még az sem lehetne hatással, ha az autómentő, a baleset helyszínére igyekezvén, csupán kisebb anyagi kárral járó balesetet okozott volna. Az eset körülményeit tehát, ahogyan azt Ön is hangsúlyozza, kizárólag SZABÁLYSÉRTÉSI ELJÁRÁSBAN lehet és kell vizsgálni. Számomra sem világos, hogyan lett ebből a szabálysértés tényét megállapító és azt pénzbírsággal sújtó közigazgatási eljárás, de úgy vélem, ebben végképp nem az ügyben eljáró rendőrség a ludas. Mivel azonban ők vannak az első vonalban, hát szokás szerint rajtuk verjük el a port, pedig a termékeny, de nem mindig kellően átgondolt jogalkotás (vö. pl. 60/2009. AB határozat!) következményeitől nyilvánvalóan ők is sokat szenvednek.
Észrevételem minden tekintetben segítő szándékú, ezért, kérem, ne nehezteljen rám!
Nagyon örülök a legutóbbi hozzászólásodnak, mert végre valódi ténygyanús információkhoz juttattad az olvasókat, így engem is! Ezek az információk tovább erősítik azt a meggyőződésemet, hogy tényleg komoly gondjaink vannak a jogalkotással és a jogszabályok alkalmazásával is, mely problémák nem visznek közelebb bennünket a vágyott, július 22-én 01:52-kor elküldött hozzászólásomban említett ideális állapotokhoz (demokratikus jogállamiság). Amikor pl. először hallottam az "objektív felelősség elvének" alkalmazásáról, és megtudtam mit jelent ez, azonnal összeszedtem a házban az összes kötszert, hogy elláthassam szegény Alkotmányunk újabb vérző sebeit, de sajnos az ilyenfajta sebellátásra - kellő szakértelem és megbízatás híján - nem vagyok jogosult. Nem mentő, de enyhítő körülmény az ominózus KORMÁNYRENDELET(!) megalkotóira nézvést, hogy az EU egyik irányelve kötelező megvalósításának nyomása alatt, cselekvési kényszerhelyzetben voltak (a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek számának csökkentése az irányelv normái és ütemterve alapján). Ha a "Következő oldal>>" gombra kattintasz, megérted, miért írtam nagy betűkkel a 'kormányrendelet' szót, bár elmélyült érdeklődésed és vélhető érintettséged alapján azt feltételezem, hogy ezen már túl vagy.
Ami a jogvesztő határidőket illeti, én mégis ammondó vagyok, hogy ha még ezeken belül vannak az események, mindenképpen meg kellene próbálni élni az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekkel, mert az az érzésem, hogy ez esetben az ügy cseppet sem reménytelen. Javaslom, hogy olvasd el, ha kell, újra a "Következő oldalon" található értelmező állásfoglalást, és ha azután úgy gondolod - és még fennállnak a lehetőségek -, biztasd Róbertet arra, hogy mielőbb tegye meg a szükséges lépéseket, elsősorban konzultáljon személyesen jogi szakértővel!
Egy ilyen jogorvoslati eljárásnak természetesen nem a rendőrséget, hanem az általa hozott határozatot kell célba vennie, már csak azért is, mert a rendőrség egy hierarchikusan felépülő, fegyveres, végrehajtó, "parancsuralmi" elvek alapján működő testület, s mint ilyen, a felülről érkező utasítások, parancsok végrehajtása elől semmilyen körülmények között nem térhet ki, és nem is szokta ezt tenni. (Gondolj bele, mire vezetne az, ha ez akár egyszer is előfordulhatna egy ilyen szervezettel, amely a közhatalom gyakorlásának az egyik legfontosabb letéteményese? Rossz belegondolni is, igaz? Hát ne is gondoljunk ilyesmire!) Ezért nem tehetett ilyet Róbert ügyében sem. A hiba tehát nem itt van: a rendőrség a számára utasításba foglaltak szerint járt el. A baj tehát az utasításban van, amely akarva, vagy akaratlanul bizonyos törvényi előírások figyelmen kívül hagyására utasítja a rendőrséget. Súlyosan hangzik, de alighanem így néz ki a dolog. Még mielőtt magamra zúdítanám a közhatalmat gyakorló hatóságok haragját, sietve leszögezem: a szólásszabadsághoz fűződő - még korlátozás alatt nem álló - jogaimmal élve a véleményemnek adtam hangot az imént, melyet bármilyen, jószándékú, konstruktív vitában kész vagyok mindaddig képviselni, amíg be nem bizonyosodik, hogy álláspontom helytelen.
Ami pedig a Róbert által a helyszínen észlelt jelenséget (Btk. 172.(1) bekezdés) illeti, az sajnos jól mutatja szegény beteg társadalmunk morális állapotát. Ezért is örülök annyira annak a vitathatatlanul jószándékú aktivitásnak, amit Róbert is, te is, és hál' istennek még mindig elég sokan mások is kifejtenek a néha zűrös közügyeinkben!
Az általam leírtakat nem "állítom", így történt. Merthogy - mint írtam - ismerem a történteket, meglehetősen közelről. A jogvesztő határidőket el lehet felejteni, hiszen az eseményeket - percre pontosan - az ügy valamennyi hivatalos szereplője is ismeri, a tűzoltók még arra is ígéretet tettek, hogy bárhol megerősítik, mégis az lett a következménye a mentésnek, ami lett. Pár tény, amiről mind a tűzoltóság, mind a rendőrség tud: az autómentőst X időpontban a baleset helyszínére sietve mérte be egy telepített sebességmérő, s rá 3-4 percre érkezett be az ő segélykérő hívása ELSŐKÉNT a tűzoltóságra. Merthogy akkor érkezett a helyszínre, hiszen, mint Fanniii is jól írta, ő az autópálya másik oldalán haladt, amikor észrevette az autót, s meg kellett találnia a visszakanyarodáshoz a SZABÁLYOS helyet. Ezek ellenőrizhető tények a nyilvántartásokból, mint sebességmérő, s mint riasztás a tűzoltóságra. S ami persze sehol sem szerepelt: felháborodva mesélte, hogy miközben ő megfordult, "SZÁGULDOZOTT", pontosan látta, hány és hány autó ment el a lángoló kocsi mellett... Biztosan azért nem álltak meg, mert az autópályán tilos...
Igen, kis emberek vagyunk, s nem hülyék... A jogszabályokhoz nem sokat értek, az igazság kiderítéséhez kicsivel többet. S az igazság erejében is hiszek, bár ez a jelen esetre és következményeire vonatkoztatva szánalmasan gyengécske kis kijelentésnek tűnik...
1. melyik a helyes (melyik harmonizál az Alkotmánnyal és a többi jogszabállyal);
2. melyiket és hogyan kell az adott helyzetre alkalmazni.
Ne érts félre: nem azt mondom, hogy a felvételen bárki hamis tényeket állít, de azt sem állíthatom - mi alapján tenném -, hogy a felvételen szereplő információk maradéktalanul megfelelnek a valóságnak, s ekként bizonyító erejűek lennének, ezt egészen egyszerűen nem tudom. Ezért, pusztán a felvétel alapján, úgy vélem, az ügyet nem lehet megnyugtatóan elbírálni, ehhez rengeteg további adatra lenne szükség, amelyekhez, mi, laikusok nem juthatunk hozzá. Az eset ezzel együtt is rámutat a magyar jogalkotás és jogalkalmazás, esetenként nem is jelentéktelen ellentmondásosságára és fogyatékosságaira. Remélem, hogy az eset kapcsán kibontakozó konstruktív vitát, amilyen a köztünk zajló is, a jogalkotó és jogalkalmazó szakemberek is kellő figyelemmel kísérik. Hiszen mi, "kis emberek" sem vagyunk hülyék, ennél fogva igenis lehetnek és vannak is helyes, a dolgokat előre vivő meglátásaink. Köszönöm, hogy te is bekapcsolódtál, és segíteni próbálsz ebben!
Szóval ennyit a lehallgatásról.
http://www.rtlbulvar.hu/video/62303