2024. május 6. - Ivett, Frida

Sikeres űrséta

Az Endeavour legénysége sikeresen befejezte első űrsétáját szombaton. Tim Kopra - akinek ez volt az első űrsétája, és a veterán Dave Wolf, aki már négyszer járt a nyílt világűrben, közép-európai idő szerint 23 óra 51 perckor, azaz a tervezettnél 37 perccel korábban fejezte be az űrsétát a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
2009. július 19. vasárnap 11:15 - HírExtra
A két űrhajós sikerrel végezte el a fő feladatokat: a Kibo japán űrlaboratórium harmadik és egyben utolsó eleme felszerelésének és bekapcsolásának az előkészítését. Az 1,9 tonnás alkatrészt az Endeavour robotkarja segítségével kiemelték az űrrepülőgép rakteréből, majd az ISS robotkarja segítésével a helyére emelték.

Az egymilliárd dollár értékű Kibo modul platformján később a világűr kutatását szolgáló műszereket fognak elhelyezni, köztük egy Röntgen-kamerát, valamint a kozmikus por mérésére és vizsgálatára szolgáló eszközöket.

Az Endeavour amerikai űrrepülőgép péntek este kötött ki a Nemzetközi Űrállomáson, fedélzetén hét - hat amerikai és egy kanadai - űrhajóssal. Érkezésével jelenleg rekord számú, összesen 13 asztronauta tartózkodik az űrállomáson. A tervek szerint az Endeavour legénysége 16 napot tölt a Nemzetközi Űrállomáson, ezalatt öt űrsétát terveznek, melyek közül a szombati az első. Ez a 201. amerikai űrséta az emlékezetes holdra lépés óta, amelynek hétfőn ünnepelték a 40. évfordulóját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását