2024. április 20. - Tivadar

Kezdődik...

Elkezdődik: eljött a magyar csapatok ideje, indulnak a nemzetközi labdarúgó kupák selejtezői. Annyi nagy katasztrófa után csak annyit tehetünk, hogy első körben bízunk a Haladásban. Később pedig bízzunk a haladásban...
2009. július 2. csütörtök 18:49 - Gedei Szilárd
„Ötven százalék esélyt adok a továbbjutásra, hiszen az előző szezonban mindkét klub harmadik lett hazája bajnokságában” – mondta Alekszandr Goncsarenko, a kazah Irtisz Pavlodar ügyvezetője a csütörtök esti Haladás elleni Európa Liga összecsapás előtt. Csertői Aurél, a Hali edzője azonban arról beszélt, hogy jó lenne kapott gól nélkül nyerni Szombathelyen az odavágón, bár elég erőszakos csapat hírében áll a jelenleg a kazah első osztály még éppen nem kieső, azaz tizenegyedik helyén álló Irtisz. Kétségtelen, hogy az Európa Liga első körében egymásnak adatott két klub egyikénél sem gondolják legyőzhetetlen ellenfélnek a másikat. Mi azonban – az egyre inkább fejlődő szovjet utódállam bajnokságának csapataival ellentétben – túl vagyunk már jó néhány olyan, a csapataink nemzetközi szereplése okozta sokkon, ami minimum óvatosságra int.

Vadúzi négyes, zakatoló traktorgyáriak

Vaduz, Rabotnicski, Amica Wronki, MIKA Astarak, na meg persze a traktorgyáriak Minszkje – kis túlzással csak az nem verte meg az elmúlt években a nemzetközi színtéren szerencsét próbáló csapatainkat, amelyik nem akarta. Nem is csoda, hogy most már évek óta nem az a kérdés, hogy a Bajnokok Ligája és az UEFA Kupa (idéntől kezdve Európa Liga) selejtezőin induló gárdáink valami csoda folytán megérik-e a tavaszt, hanem hogy sikerül-e egyáltalán őszig kihúzni valahogy.

Íme a Haladás ellenfele: videó a kazah csapat megérkezéséről:

Szombathelyi Haladás-Irtisz Pavlodar (kazah)
Július 2. 19:00, Szombathely, Rohonci úti stadion
Vezeti: Janku (albán)
A várható kezdőcsapatok:
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. – Rajos, Molnár B., Vörös – Oross, Kenesei K., Maikel (vezetőedző: Csertői Aurél)
Irtisz: Rihard – Kolomic, Rimavicius, Csernisov, Nakov – Scsetkin, Malinyin, Andrejev, Noszkov – Jurin, Malcev (vezetőedző: Leonyid Nazarenko)
A HírExtra tippje: 0-0
Félreértés ne essék, nem azt kell számon kérni a magyar bajnok-magyar bajnoki második helyezett és a kupagyőztestől, hogy olyan ellenfeleket üssenek el a továbbjutástól, mint amilyen a Fenerbache, a Celtic, a VfB Stuttgart, a Hamburg vagy a Manchester United. A korai selejtezőkörökben ellenfél gyanánt rendszeresen megkapott kazah, grúz, lichtensteini vagy éppen ciprusi-szintű ellenfeleket azonban illik nem, nem kitömni, csak megverni, valahogy kiharcolnia továbbjutást. Ez sem olyan egyszerű azonban, mint amilyennek lennie kellene.

"Nem játszanak túl dinamikus focit"

Emlékeznek például a lichtensteini kiscsapat, a Vaduz Megyeri úti vendégjátékára? Az akkori 0-4 után hangzott el az az újpestiek vezetőedzőjének, Bicskei Bertalannaka szájából, hogy „borzasztóan sajnálom ezt a mérkőzést, egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgokat”. Az európai futballtársadalom azonban egyre inkább olyan helyre tesz minket, ahová valók vagyunk: a nemzetközi futballtérkép legszélére, félig a semmibe lógva. Ezek után nem is csoda, hogy az Irtisz trénere, Leonyid Nazarenko arról beszélt a magyar újságíróknak, hogy „a Haladás nem játszik túlságosan dinamikus focit”…

Így készült a Haladás – a szombathelyiek utolsó felkészülési mérkőzése
Szombathelyi Haladás - Banska Bystrica 3-1
Június 21. barátságos edzőmérkőzés
Gól: Erős, Oross, Skriba illetve Hucko
Mintha a kazahok a szombathelyiek elbizonytalanítására törekednének… De legalább ezek szerint magabiztosak a mieink. Kenesei Krisztián például amondó, hogy jó formában van. Csertői mester is bizakodik, a szurkolók szintén. Mások azonban – persze a szkeptikusabb fajtából – félnek az összecsapástól. Okkal. Ez az a mérkőzés ugyanis, melyen csak a Hali nyerhet, a magyar foci nem: ha győznek a vasiak, akkor „ezt azért csak meg kellett nyerni” felkiáltással elintézendő a dolog, ha viszont kikapnak, kiesnek, az a honi labdarúgás újabb szégyenteljes esetét jelenti majd, még csak nem is egyet a Mexikóban kezdődő, a mai napig tartó nagy magyar futballkatasztrófa-sorozat dühítő vereségei közül.

Még mindig elég ennyi is a futball-lázhoz


Csapataink (még) harcban állnak
Debrecen (Bajnokok Ligája selejtező, az ellenfél a svéd Kalmar)
Újpest (Európa Liga selejtező, az ellenfél a román Steaua Bukarest)
Haladás (Európa Liga selejtező, az ellenfél a kazah Irtisz)
Honvéd (Európa Liga, az ellenfél még nem ismert)
Egyetlen egy vigasztalhat bennünket: városi szinten, azaz most éppen Szombathelyen valóban képes még egy-egy nemzetközi kupás szereplés fellobbantani a futball-lázat. Hozhatnánk is pozitív példákat, a Loki Bordeux-verését 2001-ből, vagy a Fradi UEFA Kupás csoportkörét a 2004-2005-ös idényből. Mégsem ragoznánk ezt a részt – mi úgyis csak a pesszimista, örülni semminek nem tudó hazai sportújságírók népes táborát gyarapítjuk…

Az persze szerintünk is érthetetlen, hogy a magyar piacon fellelhető magyar nyelvű sportcsatornák – számuk lassan eléri a két számjegyet – egyikén sem lesz látható közvetítés az első Európa Liga mérkőzésről, melyen magyar csapatnak szurkolhatunk. Az új sorozat médiajogait ugyanis a kábel-és műholdas szolgáltatásait ezzel is csak népszerűsíteni kívánó Digi TV vette meg, vagyis annak a Digi Sport nevű, még nem létező (!) sportcsatornája. A történelmi debütálásra kíváncsi szurkolóak tehát marad a helyszíni drukkolás: az UEFA által maximálisan megengedett, 5200 nézőt várnak Szombathelyre, a Rohonci útra.

Lehetne még tovább ragozni, de inkább csak annyit tehetünk hozzá: Hajrá, Hali!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását