2024. május 8. - Mihály

KDNP: Paródia a "dugódemó"

Paródia volt a csütörtöki "dugódemó" Újbudán - reagált Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője Molnár Gyula (MSZP) Szent Gellért téri tájékoztatójára, ahol a XI. kerület polgármestere azt kérte, hogy függessze fel a főváros a mesterséges dugó kezdeményezését.
2009. május 21. csütörtök 19:51 - HírExtra
Rétvári Bence az MTI-nek csütörtökön azt mondta: jobb lenne, ha az MSZP-SZDSZ politikusai nem állnának elő megvalósíthatatlan javaslatokkal.

Úgy látszik, teljes lehet a káosz az MSZP-SZDSZ-es városvezetésben, hogy ha a saját politikusaik demonstrálnak saját maguk ellen - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Újbuda polgármestere sajtótájékoztatóján közölte, a mesterséges dugó koncepciója szakmailag ugyan "létezik", de a megvalósítás jelen formájában visszatetszést fog kiváltani. Hozzátette: ha a főváros egyeztetés nélkül indítja be a kísérletet, akkor a forgalom nem "elpárologni" fog, hanem megjelenni a Gellért tér környékén, s ez a kerület számára elfogadhatatlan. Álláspontja szerint a Gellért teret és a XI. kerületet - amely legnagyobb elszenvedője a 4-es metró beruházásának - nem szabad a forgalom szempontjából tovább terhelni.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes keddi sajtótájékoztatóján ismertette azt a tervet, amely szerint több budapesti fő közlekedési utat, így a Rákóczi utat, a pesti alsó rakpartot, az Üllői út egy részét, a József Attila utcát és a Bajcsy-Zsilinszky utat részlegesen lezárnák. A lezárt sávokból bicikliutat, buszsávot, vagy egyes helyeken parkolókat alakítanának ki. A főváros így szeretné tesztelni forgalomcsökkentési terveit.

Több szakmai szervezet és politikusok is tiltakoztak a július 4-e és augusztus 2-a közötti időszakra tervezett kísérlet ellen; Lakos Imre, a főváros közlekedési tanácsnoka szerint a terv minden ésszerűséget és szakmaiságot nélkülöz, és mint a szakmai bizottság elnöke elhatárolódik ettől az "agyrémtől, íróasztalötlettől"
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását