2024. május 12. - Pongrác

Feljelent a Fidesz a névtelen levél miatt

Három fideszes politikus feljelentést tesz amiatt a névtelen levél miatt, amelyet hétfőn Keller László hozott szóba a parlamentben. A szocialista politikus a levél ismeretében arról érdeklődött a legfőbb ügyésztől, hogy magukat "egykori fideszeseknek" nevező állampolgárok tettek-e feljelentést egy "zárt kongresszuson" történt hamis szavazások és jogosulatlan részvétel miatt.
2009. május 5. kedd 18:43 - HírExtra
A levél tartalmának megismerése után a levélben megvádoltak, Bánki Erik, Hoppál Péter és Páva Zsolt rágalmazás miatt napokon belül feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen - mondta az MTI-nek kedden az egyik érintett, Hoppál Péter.

Az, hogy ez az ügy most ismét előkerült, a május 10-én esedékes pécsi polgármester-választáshoz kapcsolódó választási harcnak tulajdonítható - mondta Hoppál Péter azt követően, hogy hétfőn az Országgyűlésben Keller László szocialista politikus egy "zárt kongresszuson" történtek következményei után érdeklődött Kovács Tamás legfőbb ügyésznél.

"Nyilvánvaló, hogy a szocialisták kapkodása látható a pécsi kampány finisében" - mondta Hoppál Péter, akit Keller László hétfőn név szerint is megemlített az üggyel összefüggésben.

Mint ismert, Tasnádi Péter polgármester idén év elején hunyt el, s az új városvezető megválasztására május 10-én kerül sor. A fideszes Páva Zsolt mellett Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke és Juhász István független városi képviselő jelentette be, hogy elindul a posztért.

Hoppál Péter közölte: reményei szerint - mindenfajta szocialista mesterkedés ellenére - ismét fideszes polgármestere lesz a városnak.

Hoppál Péter a három évvel ezelőtti kongresszuson történtek ügyet "szóra sem érdemesnek" minősítette.

Közölte: örül annak, hogy Keller László vette elő ezt az ügyet, hiszen "az ő kutakodásainak és vádaskodásainak eredménye mindig bukás volt".

Azzal kapcsolatban, hogy - Kovács Tamás legfőbb ügyész tájékoztatása szerint - az ügyészség hivatalból hatályon kívül helyezte a feljelentést elutasító határozatot, és a feljelentéskiegészítés elrendelésére, valamint az említett okiratok beszerzésére hívta fel az illetékes ügyészséget, Hoppál Péter azt mondta: bizonyára a politika nyomására valamit fognak vizsgálódni.

Várja a fejleményeket - közölte, majd hozzátette: ezt az ügyet már több alkalommal megvizsgálták, és mindig mindent rendben találtak.

Keller László hétfőn arról érdeklődött a legfőbb ügyésztől, hogy magukat "egykori fideszeseknek" nevező állampolgárok tettek-e feljelentést egy zárt kongresszuson történt hamis szavazások és jogosulatlan részvétel miatt, s igaz-e, hogy a pécsi ügyészségen leállították ezt az ügyet.

Válaszában a legfőbb ügyész megerősítette, hogy idén februárban valóban érkezett a Legfőbb Ügyészségre egy névtelen feljelentés, amelyet az eljáró budapesti kerületi ügyészség bűncselekmény gyanújának hiányában elutasított. Ő azonban Keller László jelzésére az ügyet felülvizsgáltatta, s annak alapján az ügyészség megállapította: a feljelentés elutasítása megalapozatlan volt.

A névtelen levél ügyével tavaly februárban - amikor ez az országos sajtóban is megjelent - a Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor is foglalkozott.

Akkor két napilap a Hírszerző internetes újságban ismertetett névtelen levélre hivatkozva azt írta, hogy nemcsak az SZDSZ elnökválasztó országos gyűlésén történt fantomszavazás, hanem a Fidesz 2006 májusi kongresszusán is.

A Fidesz frakcióvezetője akkor azt mondta, "amíg nincsenek nevek, addig nem foglalkozunk vele".

A Hírszerző birtokába jutott levél szerint a tanácskozáson Hoppál Péter, a pécsi városi közgyűlés frakcióvezető-helyettese, aki akkor még a Fidesz tagja sem volt, egy Keszthelyi nevű mohácsi küldött helyett szavazott.

A "néhány pécsi Fidesz-tag" aláírású levélben arról számoltak be, hogy 2006 májusában az 1.751 küldött közül 896-an szavaztak, így a párt elnökségét csupán 51 százalék erősítette meg posztján a hangoztatott 87 helyett. A levél szerint ez a szám sem igaz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását