2024. május 6. - Ivett, Frida

Elküldte alelnökeit a tévécsatorna

Három alelnöke közül kettőt menesztett a Duna Televízió elnöke - értesült az MTI kedden.
2009. május 5. kedd 16:18 - HírExtra
Cselényi László elnök az MTI érdeklődésére elmondta: Pörös Géza kulturális alelnök korábbi beosztásában - kulturális igazgatóként - a közszolgálati médiumnál marad. Az innovációért felelős Pomezanski György - akire "bizonyos nagy akciókban" számítanak a jövőben - viszont közös megegyezéssel távozik. A gazdasági területet felügyelő Szekeres László a helyén marad.

Cselényi László hozzátette: távlati elképzeléseiben egyetlen - kulturális - alelnöki poszt szerepel, így Szekeres László azonos jogkörökkel, de hosszabb távon várhatóan gazdasági főigazgatói besorolásban dolgozhat tovább.

"Ezt látom üzenetként is célszerűnek: spórolni kell a pozíciókkal, és a Duna Televízió küldetését is jobban meg lehet fogalmazni" ezzel - fogalmazott az elnök.

Közlése szerint már megállapodott leendő kulturális alelnökével, a korábban a párizsi magyar intézetben tevékenykedő, jelenleg a budapesti Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány igazgatójaként tevékenykedő A. Szabó Magdával, aki heteken belül elfoglalja hivatalát; olyan földrajzi és kulturális területek felé nyitás ezzel a cél, amelyeket eddig kevésbé tolt előtérbe a Duna Televízió.

"Nem életre szóló szerződések ezek" - mondta a felmentésekről, az átalakítás kapcsán megemlítve, hogy nemrég kezdte meg második elnöki periódusát.

Az általa "művészember alkatként" jellemzett Pörös Géza saját szakterületét, azaz a filmügyeket, a pályázatok témáját, a saját gyártású műsorok ügyét viszi tovább.

A hírterületért is felelős innovációs alelnöki posztot azért hozta létre négy éve, hogy semelyik politikai csoportnak ne legyen lehetősége arra, hogy az elnököt megkerülve adjon utasításokat, és továbbra is azt akarja, hogy "ne legyen politikáért felelős alelnök" - magyarázta, hozzátéve, a hírterületért felelős igazgatót, Bódis Gábort közvetlenül saját felügyelete alá rendelte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását