2024. május 6. - Ivett, Frida

A Fidesz együttműködne az építőiparért

„Ellenzéki párttól szokatlan módon” a Fidesz továbbra is együtt kíván működni a parlamenten belül a válság által leginkább sújtott építőipar megsegítése érdekében.
2009. május 5. kedd 18:54 - HírExtra
Hozzátette: indítványozzák, hogy a kormányzati válságkezelési csomagból kerüljön ki a szociálpolitikai támogatás megvonása. A szocpol megszüntetése több tízezer építőipari munkahely megszűnésével járhat, költségvetési megtakarítás helyett ötvenmilliárd forintos kiesést vonhat maga után - közölte a politikus a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége és az építőipari társszervezetek számításaira hivatkozva.

Ugyancsak az építésügy megsegítése érdekében szorgalmazzák a lakás- és épületkorszerűsítési program felgyorsítását, az épületkorszerűsítés 5 százalékos kedvezményes áfa-körbe helyezését. A napokban tárgyalni kívánnak Varga István gazdasági miniszterrel - mondta Bencsik János.

Együttműködésre törekednek az önkormányzati területen is: 13 fideszes és szocialista polgármester kezdeményezi a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását. Január 1-jétől a megyei jogú városoknak kötelező feladatként kellene átvenniük a megyei önkormányzatoktól a gyermekotthonokat úgy, hogy a központi költségvetésből nem biztosított az ellátás finanszírozása. Tatabányán ez százmillió forintos többletköltséget jelentene az önkormányzat számára - közölte.

Ugyanakkor nincs szó koalícióról, hanem a „rossz kormányzati intézkedéseket orvosló észszerű együttműködésről” - hangsúlyozta Bencsik János.

A politikus emlékeztett: „ritkán látott egyetértésben” fogadták el hétfőn az országgyűlési képviselők az építőipar és a hozzá tartozó ágazatok megsegítését célzó, egy tavaly decemberi fideszes kezdeményezésre megszületett javaslatcsomagot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását