2024. május 9. - Gergely

Egy a magyar! Mondja az SZDSZ

Az SZDSZ Egy a magyar! címmel indított kampányt, amelyben azt akarják bemutatni, hogy a magyarok sokfélék - közölte a párt kampánynyitó rendezvényén Horn Gábor.
2009. április 8. szerda 12:42 - HírExtra
A kiállítás, amely része az SZDSZ EP-kampányának, a következő két hónapban 50 helyszínre jut majd el. Jövő kedden például Pécsre látogat, de a végén visszaérkezik a fővárosba.

A kampányfőnök kijelentette: elfogadhatatlan, hogy vannak, akik megmondják, hogy kik a magyarok, és lassan elég másként kinézni vagy gondolkodni ahhoz, hogy az ember féljen.

Az installáció, amelyet a fővárosi Városház parkban mutattak be elsőként, különböző emberek fényképeiből áll, akik mindannyian magyarok, habár vannak közöttük, akiknek más a bőrszíne, vagy valamelyik kisebbséghez tartoznak. A képviselő úgy fogalmazott, a kiállítás arról szól, hogy "mi magyarok mindannyian magyarok vagyunk, még ha másképp nézünk ki, másként gondolkodunk és másban is gondolkodunk". Hozzátette, véleménye szerint a radikális jobboldalnál is szélsőségesebb nézeteket valló emberek is magyarok, de azt kérik tőlük, hogy vegyék tudomásul, mások is azok.

Horn Gábor példaként említette, hogy múlt hét végén a "Jobbik félkatonai szervezete" Árpád sávos zászlóval, "pincérruhába öltözve", Magyar Gárda néven, félelmet keltve masírozott a fővárosban.

A politikus azt mondta, hogy a gazdasági válságnál súlyosabbnak tartják azt a társadalmi válságot, amelybe az ország kezd belecsúszni, ahol a kirekesztés és a gyűlöletkeltés válik meghatározóvá.

A sajtótájékoztató végén Horn Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az SZDSZ nem kíván koalícióra lépni, de konstruktív partnerei lennének az új szakértői jellegű kormánynak. "Mi nem egy szocialista kormány mellé lépünk oda, tehát ilyen értelemben ha ez egy szocialista kormány lesz, az SZDSZ nem fogja támogatni" - jelentette ki az ügyvivő.

Hozzátette, elvárják, hogy stratégiai pontokon olyan új emberek kerüljenek bele a szakértői kormányba, akik nincsenek kiszolgáltatva a napi pártpolitikának. Elmondta azt is, hogy a liberálisok már hosszú idő óta rászorultság elvűvé akarják tenni a szociálpolitikát. Megjegyezte, nem tartja jónak Ferge Zsuzsa szociológus javaslatát, amely szerint egy gyermek után még nem járna családi pótlék. Közölte, hogy egy gyerekkel is lehet mélyszegénységben élni.

Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ kormánypárti lesz-e azzal, hogy támogatja a szakértői kabinetet, azt mondta, a parlamenti demokráciákban évszázados hagyománya van a kívülről támogatott kormányoknak.

Megjegyezte, hogy az Orbán-kormány is kormányzott kisebbségben és kívülről, az akkor még parlamenti pártként dolgozó MIÉP-től kapott támogatást. Hozzátette, akkor senki nem mondta, hogy a MIÉP kormánypárt lett volna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását