2024. május 12. - Pongrác

Meztelen a kormányfő

Az őt meztelenül és a vécén ülve ábrázoló karikatúrákkal találkozhatott Brian Cowen ír kormányfő Dublin utcáin, miután egy középiskolai tanár a gerillaművészet jegyében kidekorálta rajzaival a jelentősebb galériák falait. Az ügy már a parlamentet is elért
2009. március 26. csütörtök 20:55 - HírExtra
Törvényhozók csütörtökön azzal vádolták a kormányt, hogy harcot indított a politikai szatíra ellen azzal, hogy lecsapott a galériák falain kitapétázott rajzokra. Conor Casby középiskolai tanár a Nemzeti Galéria falára tette ki egyik alkotását, az ír történelem olyan nagyjainak portréi mellé, mint a költő W. B. Yeats, a forradalmár Michael Collins, és az énekes Bono. A másik karikatúra a Royal Hibernian Gallery falán kötött ki.

A Nemzeti Galériában nyilvánosság elé tárt rajz egy túlsúlyos, kezében egy guriga vécépapírt szorongató Cowent ábrázolt, amint pucéran ül a vécén. A Royal Hibernian falára kitett karikatúrán szintén meztelenül, a távolba meredve csodálhatták meg a miniszterelnököt, aki egyik kezében tartja nadrágját.

A két galéria nyomban eltávolította a képeket, amint észrevették őket. Az RTE ír köztévé azonban vicces riportban mutatta be az alkotásokat, ami után kirobbant a botrány. Eoghan O Neachtain kormányszóvivő telefonon tett panaszt a csatornánál, és nyomozás indult az "elkövető" azonosítására. Az RTE kedden adásban kért bocsánatot Brian Cowentől és családjától, valamint hivatalától. A csatorna ugyanakkor ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy nem a kormány felöl érkező nyomás miatt kértek elnézést.

Közben a rendőrség házkutatással fenyegette meg a Today FM nevű rádiót, amely e-mail kapcsolatban állt a kilétét felfedő Conor Casbyvel, és amelytől a levelek átadását követelték.

A héten nyomozók közszeméremsértés, gyűlöletkeltés és rongálás gyanújával hallgatták ki a 35 éves férfit, utóbbi váddal azért kell szembesülnie, mert szögeket vert a galériák falába, hogy felakassza képeit. A Casby otthonában tartott házkutatás során más hírességekről készült ádámkosztümös karikatúrák is előkerültek.

Csütörtökön ellenzéki vezetők kérdéseket akartak feltenni a parlamentben az RTE csatornához érkezett hivatalos telefon kapcsán, a kormány által kinevezett házelnök azonban nem engedélyezte a felszólalást. Brian Cowen kormányfő nem volt jelen a paprikás hangulatú ülésen, Mary Coughlan miniszterelnök-helyettes pedig megtagadta, hogy tájékoztatást adjon az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását