2024. május 6. - Ivett, Frida

Az ombudsman kitálal

Az idei március 15-i események fényében különleges jelentőséget kapott az a gyülekezési joggal foglalkozó projektfüzet, amelyet a hét végén jelentetett meg honlapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
2009. március 22. vasárnap 15:02 - HírExtra
Szabó Máté jogász-politológus ombudsmanná választása után úgy döntött, hogy munkája főbb súlyponti témáinak – éves projektjeinek - tapasztalatait minden esztendőben kiadványban összegzi. Ezek sorában az első a gyülekezési jogi projektfüzet.

Sólyom László köztársasági elnök már ombudsmanná jelölésekor kérte Szabó Mátét, a tüntetések és tiltakozások hazai és nemzetközi szakértőjét, fordítson nagy figyelmet arra, miként lehet kiküszöbölni a 2006 őszi rendőri és tüntetői erőszak következtében keletkezett sérelmek, valamint az ellentmondásos joggyakorlat jogbizonytalansághoz vezető hatásait.

A gyülekezési jogi projektben az állampolgári jogok biztosának négy munkatársa egy éven át, több mint húsz alkalommal, ötvennél is több közterületi rendezvényen kísérte figyelemmel a gyülekezési jog érvényesülését, az állami ünnepségektől a spontán megmozdulásokig.

Az ombudsman hivatalában szervezett műhelyviták, tudományos publikációk, a közlemények, interjúk és újságcikkek után a projektfüzet most egy összefoglaló kiadványban tartalmazza az elmúlt év legfontosabb megállapításait.

A kiadvány azonban sokkal több, mint összegzés: segíteni hivatott az állampolgárokat, a gyülekezési joggal élni kívánókat, a rendezvényszervezőket, a hatáskörrel rendelkező állami szerveket – főként a rendőrséget – hogy eligazodjanak a tüntetési jog útvesztőiben. Ismerteti a gyülekezési joggal kapcsolatos hazai és a nemzetközi (főként az Uniós) ombudsmani, bírósági és alkotmánybírósági gyakorlatot, a biztos jelentéseit és ajánlásait.

A gyülekezési jogi projektfüzet az állampolgári jogok országgyűlési biztosának honlapján (www.obh.hu) olvasható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását