2024. május 12. - Pongrác

Elítélik a rendőrség elleni erőszakot

A rendőrség ellen intézett politikai vagy tettleges támadásokat a demokrácia elleni merénylettel nevezi egyenértékűnek a Heves Megyei Közgyűlés elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben, amelyben az ilyen fellépések ellen tiltakozik.
2009. január 27. kedd 22:25 - Hírextra
Sós Tamás (MSZP) közleményének előzménye, hogy egy közgyűlési rendbontás miatt eljárás indult Egerben egy jobbikos képviselő ellen, és ezután a Jobbik kétszer is tiltakozó megmozdulást tartott a megyei főkapitányság épületénél.

A közgyűlési elnök úgy fogalmazott: "a radikális nézeteket valló emberek az utóbbi időszakban váltak láthatókká Egerben, s kezdték meg kártékony tevékenységüket. A demokratikus döntéseket azonban nem tudták radikális akcióikkal megváltoztatni, s most úgy látszik, egyenesen a demokratikus intézményrendszerek ellen indítottak támadást."

Az elnök szerint nem hivatkozhat demokratikus jogaira az a szélsőség, amelyik maga lép fel erőszakkal egy demokratikus intézmény, például a megyei közgyűlés ellen, amelyik nekitámad az ülés rendjét biztosító embereknek, vagy nyilvánosan kétségbe vonja a rendőrség elfogulatlanságát.

Sós Tamás a radikalizmust elítélő, józanul gondolkodó politikai erők összefogását kérte, hogy a megyében "ne fertőzzenek tovább a szélsőséges eszmék".

A közlemény előzménye. Tavaly október 31-én botrányos körülmények között, kiabálásokkal, sértegetésekkel, dulakodással zajlott az a megyei közgyűlési ülés, amelyen arról döntöttek, hogy másnaptól a HospInvest Zrt. működteti a megyei kórházat, mivel legalább 50, a döntés ellen tiltakozó ember is ott volt az ülésen.

Az egri rendőrkapitányság garázdaság miatt jelentette fel ezt követően a Jobbik helyi alelnökét, városi önkormányzati képviselőt, aki a feljelentés szerint erőszakkal törte át a kordont, és szidalmazta az őt kivezetőket.

Ezután a Jobbik egri szervezete és a magát Forradalmi Emlékbizottságnak nevező csoport tiltakozó demonstrációkat tartott a megyei főkapitányság épülete előtt. A főkapitánynak címzett petícióban többek között azt is megfogalmazták: "A rendőrség ne legyen a politika szobapapucsa. Ne asszisztáljon egy monopólium építésében, Sós Tamás megyei elnök elvárása szerint."
A feljelentett képviselő, Sneider Tamás perét hétfőn elnapolta az Egri Városi Bíróság.

Megszólalt korábban az ügyben Szeleczki János (Fidesz), Eger alpolgármestere is, aki január 11-i közleményében azon véleményének adott hangot, hogy "a feljelentés politikai szándékú, és semmi mást nem szolgál, mint a "kórházvédők" további megfélemlítését".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását