2024. május 7. - Gizella

A férfiak jobban bírják

Kedvenc ételükkel szembesülve a nők kevésbé képesek elnyomni éhségüket - állapították meg agyi aktivitást vizsgáló képalkotó berendezéssel amerikai kutatók.Gene-Jack Wang, a New York állambeli Brookhaven Nemzeti Laboratórium munkatársa évek óta kutatja az
2009. január 21. szerda 14:50 - Hírextra
Ezúttal arra kerestek választ, hogy az élelembevitelt szabályozó agyi folyamatokban milyen nemi különbségek vannak.Wang és munkatársai 13 nőt és 10 férfit kértek meg, hogy koplaljanak egy éjszakát, majd kedvenc ételeiket tették eléjük, miközben agyi aktivitásukat PET (pozitron emissziós tomográf) készülékkel térképezték fel. A kísérlet előtt minden résztvevő megtanulta a kognitív gátlásnak nevezett technikát, hogy elterelje figyelmét éhségéről és az ételekről.

A férfiak és a nők is úgy nyilatkoztak, hogy szubjektív éhségérzetüket csökkentette a pszichológiai gátlótechnika alkalmazása, ám az agyi képalkotó berendezés azt mutatta, hogy míg a férfiaknál valóban csökkent az illetékes agyi terület aktivitása, addig a nőknél nem változott.

"Még akkor is, ha a nők azt mondták, kevésbé éhesek, miközben megpróbáltak ellenállni az ételnek, agyuk igen élénk volt azokon a területeken, amelyek az evési késztetést ellenőrzik" - ecsetelte Wang.
Nora Volkow, a tanulmány társszerzője, az Egyesült Államok Nemzeti Drogfüggőségi Intézetének (NIDA) igazgatója elmondta, hogy az agyi válaszok nemi különbözősége meglepő, hátterében talán a férfiak és nők eltérő tápanyagigénye áll. A női nem feladata a természetben az utód táplálása, ezért elképzelhető, hogy az elérhető közelségbe kerülő étel látványa evésre készteti a nőt - véli Volkow. Ugyanakkor meg kell vizsgálni a későbbiekben a női nemi hormonok, például az ösztrogén hatását is.

A kutatási eredmények, melyek a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóirat eheti számában jelennek meg, ahhoz is közelebb vihetnek, hogyan lehet majd segíteni az evési késztetésnek ellenállni nem képes, elhízott embereken.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását