2024. május 12. - Pongrác

A BKV nem hibázott

A főváros szakmai vezetése szerint felkészületlenség és tájékoztatási problémák jellemezték a BKV-t a főpolgármester által vasárnap elrendelt szmogriadó során. A BKV vezérigazgatója szerint nem hibáztak, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonban nem f
2009. január 15. csütörtök 18:08 - Hírextra
Tájékoztatásuk szerint a főpolgármester-helyettes hétfőn levélben fejezte ki rosszallását a vezérigazgatónak a szmogriadó-rendelet helyi végrehajtása egyszemélyi felelősének, a BKV felkészületlensége, a járatsűrítések késedelmes elrendelése és amiatt, hogy "a társaság kommunikációja, közönségtájékoztatása is megmagyarázhatatlanul gyenge volt".

Az MTI által megismert levélváltás szerint a főpolgármester-helyettes "megdöbbentőnek" tartja, hogy a szmogriadó nagymértékben felkészületlenül érte a céget. Emlékeztetett arra: a főváros már pénteken jelezte, hogy közel a tájékoztatási fokozat elrendelése, ami szombaton meg is történt. A BKV-t ennek ellenére felkészületlenül érte a vasárnap 11 órától elrendelt szmogriadó. Hosszú órák teltek el addig, hogy a vasárnapi üzemrendről sűrűbb követési időszakra álljanak át. Ezért a cég csak jelentős késéssel járult hozzá a szmogriadó miatti közlekedési helyzet kezeléséhez.

Vagy nem készült a fővárosi szmogriadó rendelethez igazodó gyors és érdemi intézkedésekre megfelelő vállalati vezetői utasítás, vagy nem ismerték, illetve nem alkalmazták azt vasárnap a BKV döntéshozói.

Kocsis István válasza szerint a cég még december 31-én megkezdte a szmogriadóterv és az ahhoz kapcsolódó forgalmi intézkedési terv kidolgozását. Jelezte, hogy a vasárnapi szmogriadóról a főpolgármesteri hivatal sajtóirodájától értesültek nem sokkal tíz óra előtt. Ezután az intézkedési tervben szereplő módon jártak el. Kifejtette, mivel 11 órától felméréseik alapján a megszokottnál alacsonyabb volt a járműveik kihasználtsága, a szimpla vasárnapra jellemző közúti forgalom mellett, ezért nem avatkoztak be a menetrendekbe, nem sűrítették a járatokat. Megjegyezte, hogy az érvényes paraméterkönyvben, összmenetrendben hétvégenként a korábbiakhoz képest ritkább követési időket alkalmaznak. Az utasok részére meghirdetett ritkább indulási időpontoktól, az utazás könnyebb tervezhetősége érdekében nem szándékoznak eltérni - tette hozzá. Megemlítette, hogy a többnyire Euro 0-s motorral rendelkező, műszakilag kritikus buszok számának növelése nem is lenne célszerű szmogriadó idején.

A BKV kommunikációja vasárnap a fővárostól kapott tájékoztatás és egyeztetés mellett zajlott. Délutáni közleményüket, ami mintegy 40 helyen jelent meg, jóváhagyta a főpolgármester-helyettes munkatársa.

Hétfőn a cég minden közlekedési eszköznél, valamint az irányítással és a tájékoztatással foglalkozó részlegeknél is növelte kapacitásait. A jövőbeni zökkenőmentes együttműködés érdekében Kocsis István kérte, hogy a cég e feladatainak ellátásához kulcsfontosságú intézkedésekről a szmogriadó tájékoztatási fokozatának elrendelése után haladéktalanul kapjon tájékoztatást, hogy a havi beosztási rendben dolgozó munkatársakat időben értesíthessék. Megjegyezte azt is, hogy a Fővárosi Közlönyben december 10-én és 30-án megjelent rendeletekben nem találtak utalást a BKV feladataira, teendőire.

Hagyó Miklós viszontválaszában leszögezte, hogy "legnagyobb sajnálatára" sem tudta kiolvasni a vezérigazgató magyarázkodó leveléből a "BKV Zrt. hiányosságainak felismerését" és azok cégen belüli jövőbeni kiküszöbölésére vonatkozó egyértelmű szándékot. A tájékoztatás egyebek közt emiatt sem fogadható el - tette hozzá.

A főpolgármester-helyettes úgy véli, hogy nehezen magyarázható a járatsűrítések kapcsán a cég vasárnapi késlekedése, ha már pénteken megkezdték a felkészülést. Nem fogadható el a BKV azon okfejtése sem, hogy a járművek alacsony kihasználtsága miatt nem avatkoztak a menetrendbe. Ennek az érvelésnek akkor lenne létjogosultsága, ha a BKV kommunikációjában nem hosszú órák múlva jelent volna meg a járatsűrítések lehetősége. A cég által a fővárosnak tavaly leadott szmogriadó-tervben nincs szó arról, hogy a BKV mérlegelhetné a járatsűrítéseket. A főváros decemberi szmogriadó-rendelet módosítása után a BKV nem nyújtotta be az aktualizált füstködriadó-tervét - állapította meg.

A főpolgármester-helyettes fenntartja álláspontját, hogy erősen megkésve tett eleget a BKV a szmogriadó rendeletben foglaltaknak és lakossági tájékoztatása kötelezettségeinek.
Nehezményezi azt, hogy munkatársának többszöri sürgetésére, s csak késő délután adta ki a cég a délelőtt egyeztetett közleményét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem a városháza közleményére, vagy az MTI híreire kell hagyatkoznia a cégnek a szmogriadó kapcsán, hanem a Vészhelyzeti Információs Központ értesítésére, amit a BKV nyugtázása szerint időben megkaptak. Hozzátette, hogy "a BKV Zrt. diszpécserétől és kommunikációs munkatársaitól - különösen a tájékoztatási fokozat elrendelése után fél óra híján egy nappal, elvárható, hogy maguk is felkészülten, figyelemmel kísérjék az eseményeket".

Sajnálatosnak tartja a főpolgármester-helyettes, hogy a módosító rendeletben "nem lelte a BKV feladataira, teendőre vonatkozó utasítást" a vezérigazgató. Ez azért lehet, mivel mint minden módosítást, ezt is egységesen kell kezelni az alapjogszabállyal. Hagyó Miklós "nyomatékosan" kérte a vezérigazgatót, intézkedjen, hogy a jövőben ne legyen ilyen helyzet a BKV-nál, illetve hogy "az eset kapcsán elmarasztalható valamennyi munkatársát részesítse figyelmeztetésben". Kérte azt is, hogy a BKV aktualizált füstködriadó-tervét tíz napon belül küldjék meg részére. Javasolta, hogy ebben a tapasztalt hiányosságokból okulva, rögzítsék a kommunikációs igazgató feladatait is, a tájékoztatási fokozattól a szmogriadó megszüntetéséig terjedő időszakban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását