2024. május 12. - Pongrác

Kórházi dolgozókat fenyegetett meg életveszélyesen egy férfi

Életveszélyesen megfenyegette a Baranya megyei kórház több dolgozóját egy férfi, a rendőrség nyomoz az ügyben - közölte Korontos Zoltán, Pécs rendőrkapitánya az MTI-vel kedden.
2009. január 13. kedd 14:55 - Hírextra
A rendőr ezredes tájékoztatása szerint a 69 éves férfi hétfőn bement az egészségügyi intézmény főigazgatójához és kilátásba helyezte: ha a bíróság elmarasztalja őt a kórházban tavaly nyáron elkövetett garázdaságáért, megveri az eset sértettjét, annak kollégáit és rájuk gyújtja a házukat, majd magával is végez.

Korontos Zoltán elmondta, hogy a rendőrség a kórházvezető bejelentése nyomán vizsgálatot indított, a bíróság a fenyegetőt zaklatás miatt később akár két év szabadságvesztéssel is sújthatja.
Az eset előzménye, hogy az idős férfi tavaly júliusban a kórház egyik szakrendelője előtt többször megütötte az intézmény egyik dolgozóját, mert sérelmezte, hogy soron kívül, előtte jutott be a rendelőbe. A támadó nem fogadta el, hogy a nő adminisztratív okokból ment be az orvoshoz, szerinte szólnia kellett volna, mielőtt ezt teszi, és úgy vélte, az "igazságtalanságért" felelősek voltak a nő kollégái is.

Az elkövető ellen a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást, az ügy bíróságra került, napokon belül ítélet is várható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását