Sólyom álláspontot alakítgat
Sólyom László hamarosan kialakítja álláspontját Ivan Gasparovic szlovák államfő javaslatával kapcsolatban, amelynek célja a szlovák-magyar viszony rendezése - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden az MTI-nek.
2008. november 11. kedd 21:55 - Hírextra
Az MTI azzal összefüggésben kérdezte a főosztályvezetőt, hogy Ivan Gasparovic keddi, lengyelországi látogatásán találkozót javasolt Sólyom László köztársasági elnökkel a szlovák-magyar kapcsolatok ügyében. A magyar államfő is részt vett a függetlenség napja alkalmából rendezett központi varsói ünnepségeken, előzőleg pedig a délkelet-lengyelországi Jaroslawban felavatta a lengyel-magyar barátság emlékművét.
Lengyelországban idén ünneplik a függetlenség visszaszerzésének 90. évfordulóját, ebből az alkalomból Varsóban nagyszabású ünnepségeket rendeztek. A rendezvényekre magas szintű küldöttségek érkeztek Európából és máshonnan.
Kumin Ferenc a távirati irodának elmondta, hogy a szlovák államfő egy dokumentumot is átadott Varsóban Sólyom Lászlónak, aki ezt tanulmányozni fogja.
Marek Trubac, a szlovák államfő szóvivője szerint Ivan Gasparovic a szlovák-magyar államfői találkozóval azt szeretné elérni, hogy közösen ítéljék el a szélsőségességet a Duna mindkét oldalán, s együttműködésre és megértésre szólított fel a két nemzet közötti kapcsolatok javításáért.
A szóvivő hozzátette: a két elnök folytathatná azt a két évvel ezelőtti együttműködést, amikor közösen látogatták meg a piliscsabai és besztercebányai egyetemet. Trubac szerint azt a találkozót is a szlovák elnök kezdeményezte.
Forrás: MTI