2024. május 28. - Emil, Csanád

Tunyóért zenél a Mobilmánia

Folytatja koncertjeit a Mobilmánia együttes egyik énekese, Tunyogi Péter súlyos balesete ellenére, így megtartják a péntekre tervezett dunakeszi és a szombati szegedi fellépést is - közölte az MTI-vel Zeffer András, a zenekar vezetője és billentyűse.
2008. november 4. kedd 18:37 - Hírextra
Tunyogi Péter, akit a P. Mobil egykori énekeseként is ismerhetnek a rajongók, szombaton súlyos balesetet szenvedett, többször megoperálták, állapota azóta is életveszélyes. Az orvosok mesterséges kómában tartják.

A család kéri, hogy látogatással, telefonokkal ne zavarják az orvosok munkáját. A hozzátartozók ugyanakkor köszönik azt a támogatást, amit lélekben kapnak a barátoktól, rajongóktól. A kéréshez csatlakozva a zenekarvezető hangsúlyozta: ő maga sem ad tájékoztatást zenésztársa állapotáról.
Zeffer András elmondta: a zenészkapcsolat mellett 27 éves barátság fűzi Tunyogi Péterhez. Hangsúlyozta: a súlyos sérülés és a fellépő komplikációk ellenére bízik az énekes teljes felépülésében.

Ami a koncerteket illeti, a programot a történtek nyomán átalakítják - tette hozzá a Mobilmánia vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását