John M. Marzluff, a Washington állami egyetem biológusa 20 éven át tanulmányozta őket és észrevette, hogy azok a varjak, amelyeket alkalmanként be akarnak fogni megjelölés céljából, mintha kevésbé bíznának egyes kutatókban és nehezebben lehet őket ismét megfogni. Hogy kipróbálják, mennyire ismerik fel az arcokat ruhától, járásmódtól és más emberi jellemzőtől függetlenül, Marzluff és két hallgató gumiálarcot öltött.

Az egyik, amelyet "veszélyesnek" minősítettek, ősember arcát ábrázolta, a másik, a "semlegesnek" ítélt, Dick Cheney alelnökét. Ezután befogtak és megjelöltek hét varjút és a következő hónapokban ezekben az álarcokban közlekedtek a campusban, de békén hagyták a madarakat. A varjak azonban nem felejtettek, megjegyezték, hogy melyik arc jelentette számukra a rossz élményt.

Rikoltoztak azoknak láttán, akik a "veszélyes" álarcot viselték még akkor is, ha a kutatók kalappal fedték el, vagy fordítva viselték. A "semleges" álarc viszont nem váltott ki belőlük semmiféle reakciót.

A hatás a későbbiekben sem múlt el, sőt, fokozódott és Marzluff egy séta alkalmával megszámolta, hogy az 53 varjúból, amellyel találkozott, 47 riogatta őt, sokkal több, mint amelyek átélték vagy látták a kezdeti befogást. Ezért úgy véli, hogy a madarak a szüleiktől, vagy a csoport más tagjaitól megtanulják megismerni azokat az embereket, akik fenyegetést jelentenek számukra. A kísérlet megismételve ugyanazt az eredményt hozta - írta az El País című spanyol napilap.

Érdekes, ehhez kapcsolódó jelenség, hogy Seattle központjában, ahol a járókelők nem törődnek a varjakkal, a madarak olyan közel repülnek, hogy szinte súrolják őket, vidéken azonban, ahol megvan a lehetősége, hogy lepuffantják a kártékonynak tartott madarakat, "megvetésüket" csak kellő távolságból nyilvánítják ki.

Marzluff szerint ez a képességük segíti őket abban, hogy élni tudjanak az ember közelében és sokkal nagyobb biztonsággal és hatékonysággal húzzanak belőle hasznot.