2024. május 28. - Emil, Csanád

Fenn kell tartani a kisiskolákat

Egy hosszú távra építkező országban nem lehet kérdés a kisiskolák fenntartása - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője pénteken Márokpapon, ahol a két párt elindította a Mi lesz veletek, kis
2008. október 10. péntek 12:43 - Hírextra
Nem lehet olyan települése az országnak, ahol legalább négyosztályos iskola ne működne - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: 2003-tól mintegy ezer iskolát vagy óvodát zártak be a kistelepüléseken, ezeket újra kell indítani, még ha nem is lesz könnyű. Az országgyűlési képviselő szerint "az országnak áldoznia kell az iskolák fenntartására, hiszen a tudás az életesély alapja, arról nem is beszélve, hogy ahol az oktatási intézmény megszűnik, onnan elvándorolnak az emberek, elkezdődik a falvak elnéptelenedése".

Czomba Sándor, a Fidesz beregi egyéni országgyűlési képviselője elmondta: a tájegység 19 tiszántúli települése közül 9 helyen szűnt meg eddig az iskola, s abból öt az utóbbi két évben. Közöttük van olyan oktatási intézmény, mint például a barabási, amelyet 2005-ben 120 millió forintért korszerűsítettek, és hasonló a helyzet a márokpapi iskolával is.

A képviselő azt állította, hogy finanszírozási nehézség aligha lehet a bezárások oka, mivel az önkormányzatok oktatási kiadásai szinte alig csökkentek, ráadásul elesnek a működési támogatási pályázatok adta lehetőségektől. A gyerekek pedig napi 1,5-3,5 órát utaznak lakóhelyükről az iskolába, ráadásul a Volán zsúfolt helyközi járatain, továbbá az eddigi 15-16 fős osztályból 30-35 fős közösségbe kerülnek.

Insticei Zoltán márokpapi polgármestere közölte: az 500 lakosú településen - 1952-ben még 1300-an éltek itt - 200 év után szűnt meg az iskola, ahol eddig a helyi, illetve a szomszéd község, Beregsurány 110 gyermekét 11 pedagógus tanította. A kisdiákok átkerültek a hét település oktatási feladatait ellátó csarodai iskolába, ott most 250 gyermekkel 22 pedagógus foglalkozik.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 229 településének eddig több mint az egyharmadát érintette iskolabezárás vagy összevonás.

A Fidesz-KDNP helyzetfelmérési akciójának második állomása Tolna megye lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását