2024. május 13. - Szervác, Imola

A paradicsom jó az Alzheimer-kór ellen

Hatékony vakcina az Alzheimer-kór ellen a paradicsom - állítják koreai kutatók, akik genetikailag módosították ezt a burgonyafélék családjába tartozó növényt, hogy képes legyen valósággal "begyújtani" az immunrendszert.
2008. július 10. csütörtök 10:37 - Hírextra
A genetikailag módosított paradicsom hatására a koreai kutatók beszámolója szerint csökken azoknak a toxikus béta-amiloidoknak a termelődése, amelyek megakadályozzák az agysejtek közötti kapcsolatot, előidézve ezáltal az Alzheimer-kórt.

Nagy-Britanniában négyszázezer Alzheimer-kóros él, és az orvosok figyelmeztetése szerint 2050-re valóságos globális járvány várható, egyelőre nincs gyógymód a betegségre, csupán lassítani lehet a folyamatot.

A jelenlegi kezelés ráadásul nem is hatásos minden betegnél, tehát sürgős szükség lenne hatékony gyógyszerek kidolgozására. Az állatkísérletek eredményei azt mutatják, hogy a koreai felfedezés lehet az egyik megoldás.

A szöuli Biotudományi és Biotechnológiai Kutatóintézet munkatársai három héten keresztül adtak genetikailag módosított paradicsomot az egereknek. A vérvizsgálatok szerint a paradicsom hatására az immunrendszerük a szokásosnál nagyobb számban termelt antitesteket, ugyanakkor a plakkosodás nem csökkent az agyukban.

A koreai kutatók most azon dolgoznak, hogy még gyorsabb és hatékonyabb működésre bírják az immunrendszert.

A paradicsom azért jó vakcina, hangsúlyozzák, mert finom, és nyersen is fogyasztható, főzés közben ugyanis a hatóanyagok elpusztulnak.

A paradicsomról eddig is köztudott volt, hogy nagyon egészséges, csökkenti a koleszterin-szintet, véd a leégéstől, és segít megelőzni bizonyos rákbetegségeket. Azok a férfiak például, akik hetente legalább tíz paradicsomot megesznek, 45 százalékkal csökkentik a prosztatarák kialakulásának veszélyét.

Ráadásul egyetlen paradicsom elfogyasztásával biztosíthatjuk a szükséges C-vitamin bevitel 40 százalékát, és mivel elősegíti a kollagén termelődését a szervezetben, szebbé teszi a bőrt is.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását