2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Áschin Zorka nem szomorka - egymilliót kaszált

Igazi majális hangulatú, sok érdeklődőt vonzó esemény volt az Erzsébet téren szombaton rendezett Stiletto Run: először rendezték meg Magyarországon a tűsarkú cipőben való futás versenyét, amelyen Áschin Zorka nyerte meg az egymillió forintos fődíjat.
2008. május 11. vasárnap 07:38 - Hírextra
Az egyik, fiatal nőknek szóló divatmagazin szervezte a versenyt, amelyre 1300-an jelentkeztek és közülük közjegyző előtt 100-at sorsoltak ki.

Először médiaszemélyiségek futották végig a 100 méteres távot, kedvcsinálóként, igaz, egymás kezét fogva, de őket nem kötötték a szigorú szabályok.

Ez utóbbiak közé tartozott, hogy a cipő sarka nem lehetett 8 centiméternél alacsonyabb és másfél centiméternél szélesebb, nem lehetett csizmában vagy lábra erősített tűsarkúban futni, és a magyar állampolgárságú, rajthoz álló hölgyeknek be kellett tölteniük a 18. életévét.

Mint Maróy Krisztina, a magazin főszerkesztője az MTI-nek elmondta, több férfi kifogásolta, hogy miért nem indulhat a tűsarkú cipős futóversenyen.

Szakmai zsűri díjazta a legszebb ruhát is: ebben a versenyben Kozecz Anikó lett az első, aki félmillió forintot kapott.

Sok volt az extrém futóöltözék: akadt, aki menyasszonyi ruhában, más paradicsomi tarkaságú, piros-sárga szuperminiben futott, előfordult az is, hogy anya és lánya szinte ugyanúgy volt felöltözve.

A legszebb cipő díj boldog tulajdonosa Azari-Vozár Viktória lett. Több szponzor is felajánlott értékes ajándékcsomagokat.

A versenynek már számos országban hagyománya van. Oroszországban több nagyvárosban rendeztek elődöntőket, a döntőre Moszkvában került sor. A tűsaroksprintek távjai országonként eltérőek: Amszterdamban 350 métert tett meg 150 nő egyszerre.

Rendeztek már hasonló futóversenyt Németországban, Lengyelországban és Svédországban is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását