2024. május 10. - Ármin, Pálma

Britney vagyonokat hagyott a bíróságon

Britney már annyi pénzt hagyott a bíróságon, hogy akár az épületet is megvehetné.
2008. április 18. péntek 18:35 - Hírextra
További háromszázötvenezer dollár ügyvédi költség fizetésére kötelezte Britney Spears-t egy Los Angeles-i bíró. Egy hónappal korábban egy másik ítélethozó úgy döntött, az énekesnőnek 375 ezer dollárt kell volt férje, Kevin Federline jogászainak átutalnia. Akkor Spears védője azt mondta, hogy a gyerekelhelyezési per egymilliójába került a fiatal anyának. Múlt évben a hatóságok átmenetileg K-Fednél helyezték el a két gyereket, a kétéves Sean Prestont és az egyéves Jayden James-t. Július végéig biztosan Spears papa intézi lánya ügyeit, mivel Brit korlátolt szellemi képességeit hivatalosan is megállapították.

A Kevin elleni perek már eddig is jócskán megkurtítottak az énekesnő bankszámláját, de még nincs vége az ügyvédek zsebtömésének. Ugyanis volt menedzsere, Sam Lufti nem hajlandó eleget tenni a távoltartási határozatnak, így kénytelen a Spears család a bíróság elé cibálni. A karrierromboló azt állítja, hogy a mai napig jó kapcsolatot ápol a szerencsétlen famíliával. Gyakran hívja őket, hogy Britney állapotáról érdeklődjön. A Spears-ek viszont nem így látják a helyzetet, ők zaklatásként élik meg Lufti telefonjait. Úgy érzik Sam nem képes belenyugodni, hogy már egy fillért sem lát egykori pártfogoltjából. Ezért küzd még mindig régi állásáért.

Eközben Brit nekikezdett teste ráncba szedéséhez. Napi több órát tölt a konditeremben, hogy minél hamarabb visszanyerje régi alakját. Mivel a gravitációtól megviselt domborulatai nem lesz alkalmas új lemezének reklámozására. A szöszke ugyanis megint visszatérésén dolgozik. Így ismét összeállt régi sikereinek kovácsával, aki első albumainak volt a producere. Együtt próbálnak meg visszajutni a popzene csúcsára, ami már látótávon belül sincs Britneyhez.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását