2024. május 9. - Gergely

Ki helyettesítheti a BKV-vezért?

A BKV vezérigazgatójának tartós távolléte, betegsége esetén a cég mindenkori műszaki vezérigazgató-helyettese gyakorolja a vezérigazgató összes jogkörét, így a munkáltatói jogokat is - erről kedden délután Somlyódy Csaba (MSZP) elnök javaslatára a kormány
2008. április 2. szerda 07:27 - Hírextra

Az elnök előterjesztése szerint mivel Antal Attila vezérigazgató egészségügyi problémái miatt nem képes eleget tenni a vezérigazgatói feladatainak, ezért szükség van arra, hogy a mintegy 70 felsővezető foglalkoztatását érintő kérdést rendezzék. Emlékeztetett rá, hogy a BKV jelenlegi belső szabályozása nem tartalmaz rendelkezéseket a vezérigazgató helyettesítésére annak akadályoztatása esetén. Ennek hiányában viszont jelenleg az érintettek még szabadságra sem mehetnek - jegyezte meg.

Hosszas jogértelmezési vita után a bizottság visszavonta az ez ügyben egy héttel korábban hozott határozatát. Abban a BKV igazgatóságának elnökére ruházták a vezérigazgatót megillető munkáltatói jogok gyakorlását.

Bagdy Gábor (KDNP) hangot adott annak az aggályának, hogy ha a főváros legnagyobb cégénél előfordulhat egy ilyen helyzet, akkor elképzelhető az is, hogy a tavaly pályázat nélkül kinevezett összes fővárosi közműcégvezető esetében hasonló gondok várhatók.

Hutiray Gyula (Fidesz) alapvető problémaként említette, hogy a kormánypártok a közműcégek igazgatóságaiból kizárták az ellenzéket, amelynek emiatt nincs rálátása a cégek életét meghatározó belső döntésekre.

Az ellenzéki kérdésekre Somlyódy Csaba elmondta, hogy jelenleg Antal Attila a BKV vezérigazgatója, aki március 9-én kezdeményezte először felmentését egészségügyi okok miatt. Ezt a kérelmét azonban rossz helyre, a cég igazgatósági elnökéhez címezte. A március 25-i, immár jogszerű felmentési kérelmében közös megegyezésű távozását indítványozta a vezérigazgató.

A fővárost vezető kormánypárti koalíció azonban ezt nem fogadta el, s jogilag vizsgálja a kérdést - jegyezte meg az elnök. Kitért arra is, hogy a 2011 május végéig érvényes munkaszerződése alapján Antal Attila közös megegyezés esetén 14 havi végkielégítést kaphatna. Ennek összege 35 millió forint körül van. Ehhez jön még a 100 napos felmondási időre járó 13 millió forint és a tavalyi év után fel nem vett 12 millió forintos prémiuma - fűzte hozzá.

A kormánypártok leszavazták azt az ellenzéki javaslatot, hogy a vezérigazgató helyettesítésével összefüggő kérdéseket a cég alapító okratában rendezzék. Ezzel értett egyet Székely Gábor (SZDSZ) alelnök is. A Somlyódy Csaba javaslatára többségi szavazattal elfogadott egyszerű alapítói döntés szerint nem az alapító okiratban, hanem csak a BKV szervezeti szabályzatában rögzítik a vezérigagzató helyettesítésével összefüggő kérdéseket.

Az ellenzék indítványozta, hogy a megalapozott döntéshez tekintsék át a BKV belső szabályozásait, s ezért csütörtökre napolják el a témát. A kormánypártok leszavazták ezt a javaslatot. Somlyódy Csaba jelezte azt is, hogy az általa egy személyben jegyzett javaslatot támogatja a kérdésben érintett mindkét főpolgármester-helyettes is. Megjegyezte, hogy Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes kedden ismét kórházba került, ezért nem tudták vele aláíratni az előterjesztést.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását