2024. május 12. - Pongrác

Nem sok a BKV-vezérigazgatót megillető végkielégítés

Nem tartja kirívóan magasnak Somlyódy Csaba, a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke azt a több tízmillió forintos végkielégítést, ami közös megegyezéssel való távozása esetén megilletné Antal Attila BKV-vezérigazgatót. Erről a szocialista
2008. április 1. kedd 20:42 - Hírextra
Az elnök, emlékeztetve arra, hogy a BKV 13 ezer körüli dolgozójával a legnagyobb fővárosi cég, elmondta, hogy az MVM távozó vezérigazgatójához képest töredékét kapná végkielégítésként a BKV-vezérigazgató.

Somlyódy Csaba közölte, hogy csakúgy, mint Aba Botond távozásakor, gyakorlatilag most is utólag szembesültek a cégtulajdonos önkormányzat döntéshozói azzal, hogy menedzserszerződése alapján, távozása esetén, milyen nagyságrendű összeg illeti meg a vezérigazgatót.

Hozzátette, hogy Antal Attila többször módosított, s jelenleg érvényes munkaszerződését a társaság előző, illetve a jelenlegi igazgatósági elnöke, valamint egy igazgatósági tag írta alá. Eszerint közös megegyezésű távozásakor a száznapos felmondási időre 13 millió forint, valamint 14 havi végkielégítés illeti meg, ami 35 millió forint körüli összeg. Ehhez hozzájön még az a 12 milliós prémium a tavalyi év után, amit még nem vett fel.

Somlyódy Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy Aba Botonddal ellentétben, Antal Attila munkaszerződésében nem szerepel az a kitétel, hogy távozásakor titoktartás miatt 10 millió forint jár neki. Ezt egyébként minden jelenlegi vezérigazgató-helyettes szerződése rögzíti - mondta az elnök.

A szocialista politikus leszögezte, hogy a vezérigazgató által már két alkalommal is jelzett távozási szándék kapcsán az nem merült fel a város vezetésében, hogy az önkormányzat mondjon fel neki. Megerősítette azt a korábbi kijelentését, miszerint ha a főváros menesztené a vezérigazgatót és a munkaügyi perben nem tudná megvédeni álláspontját, akár 100 millió forintot is kaphatna a várhatóan egy-két évig elhúzódó eljárás végén az egyoldalúan felmentett cégvezető. Az elnök emlékeztetett arra is, hogy az említett esetben a városra hárulna annak bizonyítása, hogy a vezérigazgató munkája során szándékosan kárt okozott a cégnek. Ez aligha bizonyítható - szögezte le az elnök.

Somlyódy Csaba, rámutatva, hogy a városvezetés hétfőn nem támogatta a közös megegyezéssel való távozását, megjegyezte, hogy Antal Attila a továbbiakban is vezérigazgatóként, vagy akár tanácsadóként is dolgozhatna a cégnél. Hozzátette, hogy a Főpolgármesteri Kabinet pénteki ülésére jogi szakvélemény készül ez ügyben.

Az MTI információi szerint Antal Attila munkaszerződésében egyebek közt szerepel, hogy betegszabadság esetén a távolléti díjjal számított munkabére 80 százalékát kapja. A cég évi 280 ezer forintig élet-,vagy balesetbiztosítási díjat, valamint éves egészségügyi menedzserszűrést fizet számára. Rögzíti a szerződés azt is, hogy a vezérigazgató távozásakor, az értékcsökkentés figyelembevételével, megveheti a részére biztosított személyi használatú gépkocsit, amivel belföldön és külföldön korlátlanul közlekedhet. Somlyódy Csaba a gépkocsival kapcsolatban megjegyezte, hogy javaslatuk szerint a vezérigazgató nem vásárolhatná meg szolgálati gépkocsiját. Az MTI úgy tudja, hogy erre azért sincs lehetőség, mivel a vezérigazgató nem használt cégautót. Az elnök megerősítette az MTI azon információját, hogy más közműcégekhez hasonlóan, Antal Attila is lízingelt autóval közlekedik.

Antal Attilát 2006 decemberében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes személyes javaslatára, pályázat nélkül nevezte ki kormánypárti és ellenzéki szavazatokkal a BKV vezérigazgatójának a Fővárosi Közgyűlés. Antal Attila március 9-én "egészségügyi problémái miatt" kezdeményezte vezérigazgatói megbízatásának visszavonását, március 25-én megerősítve ezt, s közös megegyezéssel történő felmentését szorgalmazta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását