2024. május 8. - Mihály

Újabb horogkereszt alakú épületet alakítanak át

Újabb horogkereszt alakú épületet alakítanak át Amerikában: egy kaliforniai katonai bázis után egy alabamai nyugdíjasotthonról derült ki, hogy madártávlatból az egykori náci birodalom jelképére emlékeztet.
2008. március 20. csütörtök 06:50 - Hírextra

A Wesley Acres metodista öregek otthona látszólag egy szokványos épület, repülőről nézve azonban kiderül, hogy alakja egy nagy szvasztikát formáz. Zsidó tiltakozás nyomán a nyugdíjasotthont tulajdonló szervezet közölte: fedett előcsarnokok hozzáépítésével megváltoztatják az épület formáját.
A metodista épület átalakítását ugyanaz az izraeli-amerikai kutató, Avrahaum Segol járta ki, aki tavaly ősszel a Google Earth műholdas fotója alapján nagydobra verte, hogy az amerikai haditengerészet San Diegó-i bázisának egy épülete horogkereszt alakú. A Pentagon meghajolt a Rágalmazásellenes Liga nevű zsidó érdekvédelmi szervezet követelése előtt és közölte, hogy 600 ezer dollárból átépítteti a komplexumot. Az ABC televízió internetes olvasóinak többsége akkor túlhajtott politikai korrektséget és "pénzpocsékolást" emlegetett.

Az alabamai Decaturban álló, kormány által támogatott nyugdíjasotthont - amely több mint száz kisjövedelmű idős embernek nyújt szállást és ellátást - az 1970-es években tervezték. Alakja miatt már korábban tiltakozott Howell Heflin, korábban elhunyt demokrata szenátor, ezután az amerikai lakásügyi és városfejlesztési minisztérium egymillió dollárt fordított az épület alakjának módosítására. A két újonnan épült szárny azonban nem fedte el a horogkereszt alakot, így most Segol tiltakozása nyomán újabb átalakítás következik.

Segol azt állítja, hogy az alabamai szvasztika a kaliforniai horogkereszt testvére, és mindkettő része egy kormány által finanszírozott összeesküvésnek a nácik tiszteletére. Az ABC internetes beírói tavaly "észveszejtőnek" nevezték, hogy a haditengerészet 600 ezer dollárt (110 millió forintnak megfelelő összeget) költ arra, hogy a barakk "politikailag korrektebbül nézzen ki", főleg miután az épület alakja 40 éven át senkit sem zavart. Mások azt írták: a komplexum nemcsak emlékeztet a horogkeresztre, hanem pontosan olyan, és ez nem lehet a véletlen műve.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását