2024. május 10. - Ármin, Pálma

Vaklárma a gyengénlátóknál

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) március 12-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy eljárást indít az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál 18 gyógyszerfogalmazó cég ellen.
2008. március 14. péntek 16:40 - Hírextra
Ugyanis véleményük szerint e cégek nem tettek eleget a jogszabályban előírt kötelezettségüknek és nem adtak ki Braille-írással nyomtatott betegtájékoztatót az általuk forgalmazott medicinák mellé.

A VGYKE, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ-nek) egyik tagegyesülete, a 22 tagegyesület egyike. A VGYKE saját kezdeményezésének adott sajtónyilvánosságot, ez azonban nem azonos az Országos Szövetség hivatalos álláspontjával. Az MVGYOSZ Országos Elnöksége ugyanis nem ért egyet a VGYKE hatósági eljárást kérő indítványával. Magyarországon a Braille-írást a látássérülteknek csak meglehetősen kis hányada ismeri. Nem lenne tehát feltétlenül szükségszerű minden gyógyszerhez mellékelni az egyébként jelentős költség kihatással járó pontírású használati utasítást. A gyógyszerekről szóló tájékoztatók egyébként is több formában, elektronikus úton és telefonon is megismerhetőek. Az Országos Szövetség honlapján már a tavalyi évben egy külön linket hoztunk létre, melynek révén a betegtájékoztatók elektronikus formában hozzáférhetőek.

A probléma teljes körű megoldását jelenti számunkra, ha a gyógyszerforgalmazó cégek a betegtájékoztatókat elektronikus formában rendelkezésünkre bocsátják. Az elektronikus változatból ugyanis igény szerint az Országos Szövetség illetve a tagegyesületek ezt pontírású és nagybetűs formátumban is kinyomtatják a látássérültek részére.

A VGYKE sajtónyilatkozatában megjelölt 85 000 látássérültre hivatkozás komoly csúsztatást tartalmaz. A látási fogyatékosságuk miatt fogyatékossági támogatásban, illetve vakok személyi járadékában részesülő súlyosan látássérültek száma csupán 45 000 főt tesz ki, amelyek több mint 60%-a 65 éven felüli. Ebből adódóan, e létszám jelentős hányada már nem is képes a Braille-írás elsajátítására, illetve használatára.

Természetesen szövetségünk is fontosnak tartja a Braille-írású betegtájékoztatók rendelkezésre bocsátását, ám ez az igény a fentiekből következően nem a súlyosan látássérültek teljes körére vonatkozóan merül fel.

Álláspontunk szerint az info-kommunikációs akadálymentesítésnek mindig a problémához mért leghatékonyabb módját kell megtalálni. Ez vonatkozik a betegtájékoztatók rendelkezésre bocsátására is.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását