2024. május 12. - Pongrác

Világok találkozása

Incontri No.1. (Találkozások) - Korea és Közép-Európa címmel képzőművészeti kiállítás nyílik szombaton a Római Magyar Akadémián. A kiállításon Közép-Európa fiatal-középkorú művészei adnak randevút a világ más részén élő alkotóknak.
2008. február 22. péntek 21:36 - Hírextra

10 képzőművész: olasz, szerb, bosnyák, magyar, szlovák és öt dél-koreai fotóit, szitanyomatait, festményeit, szobrait láthatják az érdeklődők április közepéig a Római Magyar Akadémián - mondta a tárlat kurátora, Hegyi Lóránd művészettörténész az MTI-nek.

Maurizio Savino olasz festő a befogadó országot képviseli, Pinczehelyi Sándor emblematikus munkája a Sarló és kalapács, valamint folytatása, az üres kéz lesz a galéria falán, jelezve, hogy politikai szimbólumok nélkül is létezik politikai összetartozás.

Mihael Milunovic belgrádi művész négy hatalmas, színes fotóján a szerb főváros épületei látszanak és ő maga katonai álöltözékben. A képek a vártnál is aktuálisabbak - jegyezte meg a kurátor.

Andelic Galic szarajevói képzőművész ugyancsak két nagy fotográfiával képviseli a boszniai létet. Az egyik képen fehér csuklyás Ku-Klux-Klan figura bosnyák viseletbe öltözött nőt ad össze egy szerb népi öltözékben pompázó férfival. Hegyi Lóránd szerint ezek a fotók radikálisan fogalmazzák meg a vallások közötti kapcsolatokat.

Erik Binder, a művészek közül a legfiatalabb Pozsonyból érkezett, s ironikus, narratív akvarelljeivel az új vizuális jelrendszert és a nyitottságot képviseli.

A koreaiak közül Noh Sang-Kyon és Chun Sung-Miung szobrokkal van jelen csakúgy, mint Yee Sookyung művésznő, aki töredékekből építi föl szobrait, mintegy átjárva a különböző struktúrák között. Soonja Han festő, grafikus Párizsban él.

A kiállítás műfajilag vegyes és nagyon nyitott - összegezte Hegyi Lóránd a műveket.
A Római Magyar Akadémia képzőművészeti életének felpezsdítésére Kovács Péter igazgatóval együtt kitalálták, hogy alapvetően dialógust szeretnének kialakítani Közép-Európa és a világ más részei között, így a magyar szereplők mellé a mindenkori meghívott Olaszország lesz, mert az olasz művészet nem homogén nemzeti kultúra, és esetenként a világ más tájain élő művészeket keresnek meg.

Hegyi Lórándnak az a véleménye, hogy a globalizációs tendenciák a felületes, gyors sikereket segítik, míg aki nincs benne a legújabb áramlatokban, arra úgy tekintenek, mint aki nem is létezik, holott a globális világ regionális értékekből épül fel. Ezért érdekes újra Közép-Európa.

A térségben a kis népek, kultúrák, nyelvek évszázadokon át megmaradtak s keveredtek, s most a kurátor keverni kívánja ennek a régiónak a művészetét Koreával. A tárlaton sok figuratív munka szerepel, ez azt jelzi, hogy fölerősödött a narratív, az elbeszélő művészet. Komplex és érdekes az anyag, amelyből érződnek a különbségek is - tette hozzá.

Az Incontri elnevezésű kiállítást évente három-négy alkalommal kívánja megrendezni az Akadémia - mondta el még Hegyi Lóránd, aki a Saint-Etienne-i Modern Művészeti Múzeum igazgatója. A múzeumban található Franciaország második legnagyobb modern gyűjteménye, 15 ezer műtárgy, köztük Picasso, Léger, Dubuffet, Kandinszkij munkái.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását