2024. május 9. - Gergely

Ördög Nóra valóra vált álmai

Ördög Nóra, az RTL Klub műsorvezetője egy szegedi kábeltévénél kezdte, és szinte véletlenül került mostani állomáshelyére. Eleinte a háttérben dolgozott, de a szamárlétrát megjárva egyre feljebb jutott. Szépségével, kedvességével a legtöbb embert már az e
2008. február 15. péntek 16:19 - Malina Adrienn
Reggel négykor kelt, de ez nem látszik rajta. Túl van a Reggeli műsorvezetésén, üde és friss, amikor leültünk beszélgetni.

Meg lehet szokni ezt a korai ébredést?

Nem, nekem még nem sikerült. Ezek a Reggelis hetek a túlélésről szólnak. Az ember nem tud teljesen átalakulni, sem a programját nem tudja átalakítani, de ennyit még pont ki lehet bírni. Előző nap volt egy vacsora meghívásunk, nem mondtuk le, hanem elmentünk. Éjfélig ott voltam, aludtam négy órát és jöttem műsort vezetni.

Vidéki lányként milyen volt a gyerekkorod? Hogyan emlékszel vissza rá?

Igazi klasszikus, kertes ház, kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit. A gyerekekkel bandáztunk az utcában, ahogy az lenni szokott. Nagyon szerencsés vagyok, mert mind a négy nagyszülő részese volt annak, hogy én így nevelkedhettem. Azóta sajnos az egyik nagypapám már nincs köztünk, gimnazista voltam, mikor őt elveszítettük. Egy fiútestvérem van, akivel lehetett sokat harcolni, veszekedni, hogy ki, mit pakol el, és mit nem, a közös szobában. Nagyon harmonikus gyerekkorom volt.

Mindig vágytál Budapestre?

Akkoriban még nem. Szegedre jártam gimnáziumba és az érettségi után kerültem fel Pestre. Ide jelentkeztem főiskolára. Bennem volt, hogy a későbbiekben szeretnék Budapesten elhelyezkedni, de nem volt ez ennyire konkrét. A Budapesti Gazdasági Főiskolára jártam, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi karra, és idegenforgalmi közgazdász diplomám van.

Ez merőben eltér a tévézéstől.

Igen, ez tudatosan van így. A tévézés mindig mozgatta a fantáziámat. Volt egy apró lehetőségem Szegeden, hogy kipróbáljam magam. Amikor már Pesten voltam, gyakornoknak jelentkeztem az RTL Klub Reggeli műsorához, és fel is vettek. Mindezt a főiskolával párhuzamosan csináltam. Akkor már sejthető volt, hogy ha lesz itt helyem, és jól érzem magam, akkor itt fogok elhelyezkedni. Így van egy olyan diplomám is, amivel a későbbieken tudok majd valamit kezdeni.

Tervezed, hogy majd valamikor az idegenforgalomban fogsz dolgozni?

Nem szerepel a terveim között. Ha nagyon szerencsésen alakulnak a dolgok, akkor az ember össze tudja egyeztetni a családi életét a tévézésnek azzal a részével, ami nem igényel teljes embert. A műsorvezetés pont ilyen. A szerkesztés már más, az egy 0-24 óráig tartó állás, nagyon megterheli az embert. Persze, ha később úgy alakulna, akár az idegenforgalom is érdekelne, hiszen az is olyan terület, amivel szívesen foglalkoznék.

Amikor a Reggelihez kerültél, gondoltál arra, hogy egyszer még te leszel ott a műsorvezető?

Á, az még nagyon távoli álom volt. 2001. januárban kerültem ide, 19 éves voltam. Akkoriban is nagyon jó csapat volt itt. Balázsy Panna, Alföldi Robi, Stohl András, Csonka Bandi, Ábel Anita. Sőt, talán még Novák Péter is visszatért akkoriban. Szépen lassan lépegettem előre. A gyakornokság után elkezdtem szerkesztő asszisztensként dolgozni, később szerkesztő lettem. Moziklub, Mónika show, a Havazin. Szerkesztőként most is sok műsornál dolgozom. Ahogy haladtam a szerkesztői feladatokkal, egy pop műsor indult az RTL-en, amire talán kevesen emlékeznek, de nekem nagyon fontos volt , a Top of the Pops című műsor. Egy válogatás során kerültem a műsorvezetői posztra. Ezután jött a Kölyökklub, a Szombat esti láz, a Csillag születik, és a Reggeli.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását