Regisztráció • 2010. március 13. - Krisztián, Ajtony napja van.
Top hírek:
 

Környzetkárosítás Heves megyében

Környezetkárosítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Heves megyei Lőrinci önkormányzata azt követően, hogy a határértékeket több százszorosan meghaladó nehézfémszennyezést mutattak ki a helyi horgásztóban.
2007. november 26. hétfő 20:44 - Hírextra

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a szennyezés forrását, illetve a külső szennyező kilétét - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A vizsgálatok szerint arzénból 519-szer, bórból 341-szer, a báriumból 313-szor, kadmiumból kétszer, krómból 46-szor, rézből 31,4-szer, higanyból pedig 40-szer több van a tóban az egészségügyi határértéknél - mondta Sárosi Károly, a település alpolgármestere a távirati irodának.

Ugyanakkor hasonló szennyezést mutattak ki a tavat tápláló Zagyvából és a fő felszíni vízelvezető árokból is - tette hozzá.

Mint elmondta: a vizsgálati eredményekről tájékoztatták a környezetvédelmi hatóságot, a tó tulajdonosát, a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, illetve Fodor Gábor környezetvédelmi minisztert is.

Egyben arra kértük a helyieket, hogy ne horgásszanak a tóban, illetve kerüljék a vízzel a fizikai érintkezést is - tette hozzá a városvezető.

Közlése szerint a vizsgálatokat egy magáncég végezte el egy uniós akkreditációval rendelkező laboratóriumban azt követően, hogy egyre több bejelentés érkezett az önkormányzathoz a környéken terjengő bűzről.

A nehézfémszennyezést eddig csupán a felszíni vizekből mutatták ki, ám attól tartunk, hogy a szennyezett vízből a talajvízbe is kerülhetett, s ily módon veszélyezteti a környék ivóvízbázisát - mondta Sárosi Károly.

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a szennyezés forrását, illetve a külső szennyező kilétét - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A társaság ennek érdekében, saját költségén ellenőrző méréseket rendelt el.

A közlemény szerint a lőrinci erőműben lévő gázturbina üzemeltetéséhez a tavat az MVM nem veszi igénybe.

Forrás: MTI

Gyanúban a volt alpolgármester

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított meg egy volt VI. kerületi alpolgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken a terézvárosi ingatlanügyben - közölte a főügyészség vezetője az MTI-vel.
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Ön milyen filmeket részesít előnyben?
  • Imádok borzongani, a horror a kedvencem!
  • A filmvígjátékoknál nincsen jobb! Haha.
  • Nálam az akciófilmek a nyerők.
  • A drámákat szeretem.
  • Nálam a rajz-animációs filmek viszik a pálmát!
  • Az űrlényekre, és az elfekre teszem a voksomat! (Sci-fi, fantasy)
  • Nekem mindegy, csak szex legyen benne!
  • Gyűlölöm a filmeket, inkább balettozni szoktam.
Fotótár
Fradi-Nyíregyháza 0:0, gyenge félház előtt
Időjárás