Regisztráció • 2010. március 17. - Gertrúd, Patrik napja van.
Top hírek:
 

Az akadémiák betölthetik a híd szerepét

A visegrádi négyek akadémiái a híd szerepét tölthetik be a térségben - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke pénteken az MTI-nek annak kapcsán, hogy előző nap Amszterdamban előadást tartott az Európai Tudományos Akadémiák Szövetségének (ALLEA) ülésén.
2007. október 19. péntek 17:45 - Hírextra

Tájékoztatása szerint előadásában a visegrádi négyek akadémiáinak Közép-Európában betöltött szerepét vázolta a résztvevőknek.

"Kiemeltem, hogy a cseh, a lengyel, a szlovák és a magyar tudományos akadémia szorosan együttműködik, hogy saját hazájában mindegyik megpróbálja a tudománypolitikát olyan irányba befolyásolni, hogy ez az Európai Unió elvárásainak, s nemzeti érdekeknek egyaránt megfeleljen" - mutatott rá Vizi E. Szilveszter.

Kifejtette: az együttműködése kiterjed az uniós pályázatokra is, ez ugyanis jelentősen megnöveli az esélyeket.

"Az Európai Unió már a VI. kutatás-fejlesztési keretprogramban, de különösen az idén kezdődött VII. keretprogramban (2007-2013) az együttműködésre helyezi a hangsúlyt" - mutatott rá az MTA elnöke.
Mint kiemelte, a konferencián nagyon pozitívan értékelték a visegrádi négyek szerepét, amelyek bevonták tevékenységükbe az osztrák, a bolgár és a román tudományos akadémiát is.

Érdekes fejleménynek nevezte Vizi E. Szilveszter, hogy a macedón, a szerb, a montenegrói és az albán tudományos akadémia vezetői kinyilvánították csatlakozási szándékukat a visegrádi négyekhez, s közvetítésre az MTA elnökét kérték fel.

Vizi E. Szilveszter közlése szerint az Európai Unió a visegrádi négyektől várja, hogy az ukrán és orosz kutatók felé egyfajta híd szerepét játsszák a régi kapcsolatok miatt.

"A személyes kapcsolatok nagyon sokat jelentenek a tudományban" - emelte ki az MTA elnöke.
A konferenciával kapcsolatban Vizi E. Szilveszter elmondta, hogy sok szó esett az úgynevezett az Európai Kutatási Térségről, s arról, hogy ebben milyen szerepet játszanak a nemzeti akadémiák.
Kifejtette: az ALLEA ülésén Robert Jan Smits, az Európai Bizottság Kutatási Főbiztosságának igazgatója az uniós szándékokról beszélt, miszerint a kulturális alapokból minél több pénzt kell fordítani kutatás-fejlesztésre, és a nemzeti kutatóintézetek támogatására.

"Európa csak abban az esetben lesz képes megtartani nemzetközi versenyképességét, ha infrastrukturálisan (modern kutatási eszközökkel) megerősödnek az intézetek, illetve az egyetemek" - hangsúlyozta az MTA elnöke.

Közlése szerint élesen kritizálták a konferencián azokat az országokat, amelyek még mindig nagyon keveset költenek kutatás-fejlesztésre. Tavaly az EU-tagországokban átlagban a nemzeti jövedelem 1,92 százaléka jutott kutatás-fejlesztésre.

"Magyarország tavaly a nemzeti jövedelme 1 százalékát fordította erre a célra" - tette hozzá Vizi E. Szilveszter.

Forrás: MTI

Két és félmilliárd PC vállhat szemétté hanyagság miatt

Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre amiatt, hogy korszerűsítésre hivatkozva a felhasználók fölöslegesen cserélik a számítógépes hardvereket és ezzel súlyos környezeti károkat okozhatnak.
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Ön szerint melyik film fogja kapni idén a legjobb filmért járó Oscar-díjat?
  • Avatar
  • A Bombák Földjén
  • Egek Ura
  • Precious
  • Fel!
  • Becstelen Brigantik
  • District 9
  • A Seriuos Men
Fotótár
Demszky beszéde a Petőfi-szobornál
Időjárás