Egy ideig családja szülőföldjén, Beregben festegetett, itt készült Dombvidék című képét kiállították a Szépművészeti Múzeumban. 1902-től Itáliában tanult, s mély nyomott hagyott benne a középkori városok reneszánsz hangulata, meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteit finom vonalak, lágy tónusok, zománcos színmegoldás jellemzik.
Nagyobb anyaggal 1907-ben mutatkozott be, a következő évben elnyerte a 4000 koronás Ferenc József díjat, amelyből újabb utazásokra futotta. A következő években kiállított Londonban, Budapesten, Temesváron és Nagyváradon, itt kötött életre szóló barátságot Ady Endrével és Juhász Gyulával. Az első világháború kitörése Velencében érte, a megrázkódtatástól ideggyógyintézetbe került. 1917-ben a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállították, amelynek haláláig lakója maradt. 1922-ben az Ernst Múzeum mutatta be összegyűjtött alkotásait, ekkor írta hozzá Juhász Gyula megrázó versét. Festészetének 1924-ben bekövetkezett vaksága vetett véget.
Művészete nem tartozik semmiféle "izmushoz", leginkább az angol preraffaeliták elkésett utódának tekinthető. Rokokó hangulatú légies nőalakjai, sétáló figurái a lázas képzelet, szürrealista látomások teremtette birodalom, Naconxypan álomvilágának ódon falai között mozognak.
Vízióit nemcsak festményein, hanem írásműveiben is megidézte: a sosemvolt ország történetét újra és újra tovább költötte, sosemvolt nyelvéhez külön szótárt szerkesztett. Általa impresszióknak, édeskés históriáknak nevezett írásai is figyelmet érdemelnek. Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, olykor párhuzamosan jelent meg képe és írása, mint például az Emília szépségét bemutató festménye és elemzése.
Pauline Holseel című műve a Pygmalion-mítosz esszéista átértelmezéseként is olvasható művészregény, az 1912-ben megjelent Amor Sacro e Profano (Régi festmény) a szent és a profán szerelem témáját feszegeti. A magyar szürrealista törekvések egyik előfutára 1932. február 21-én halt meg Budapesten. Emlékkiállítását 1936-ban a Nemzeti Szalonban, 1947-ben pedig a Bibliotheca Officinában rendezték meg, összegyűjtött publikációi 1989-ben jelentek meg. Képei a Nemzeti Galériában és nagyobb magángyűjteményekben találhatók.
