2024. május 12. - Pongrác

Megverték a jegyzőt

Megverték a polgármestert és a körjegyzőre is rátámadtak Bedegkéren. A Somogy megyei településen elszabadultak az indulatok. A polgármesteri hivatalban már nem hagyják magukra az ott dolgozó asszonyokat, mert azok félnek, hogy őket is megtámadják.
2007. szeptember 11. kedd 06:48 - Hírextra
Augusztus végén egy férfi ököllel ütötte az utcán a polgármestert, mert az a férfi alkalmazottjai felől érdeklődött. A múlt héten a körjegyzőt támadta meg egy másik férfi, mert szerinte nem emberi hangon beszélt a feleségével.

A bedegkéri polgármesteri hivatalban mindennapos a kiabálás - ezt állítja a település körjegyzője. Azt mondja, az ügyfelek indulatos szavait megszokták, de most már az erőszak sem ritka. A körjegyzőt egy helyi férfi támadta meg, nekivágta a szekrénynek, mert szerinte nem emberi hangon beszélt a feleségével.

A hivatalban dolgozó asszonyokat az eset óta nem hagyják egyedül a házban. Az ügyben a rendőrség nyomoz hivatalos személy elleni erőszak gyanújával. A férfi, aki megtámadta a körjegyzőt, elmondta, valóban ő lökte neki a hivatal dolgozóját a szekrénynek, tettéért pedig vállalja a felelősséget.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását