2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Csúcsértekezletet tartanak a Húszak

Ma kezdődik a világ húsz vezető gazdaságát tömörítő G20 csoport negyedik csúcstalálkozója a kanadai Torontóban. A kétnapos tanácskozáson elsősorban gazdasági kérdések szerepelnek a napirenden.
2010. június 26. szombat 10:55 - HírExtra
A zárónyilatkozat egy pénteken kiszivárgott tervezete szerint a Húszak egyebek között azt szorgalmazzák majd, hogy "a lehető leghamarabb" záruljon le a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) úgynevezett Doha Fordulója, amelyen 2001 óta folynak tárgyalások a nemzetközi kereskedelem előtti akadályok felszámolásáról.

A dokumentum nem nevez meg céldátumot a partnerek közti nézetkülönbségek miatt újra és újra megszakadó tárgyalások lezárására, de hangsúlyozza, hogy a G20 csoport valamennyi kész hozzájárulni a Dohai Forduló sikeréhez.

Elemzők szerint hasonlóképpen alakulhat a végső nyilatkozat is; nélkülözi majd a konkrétumokat, de hangsúlyozza az együttműködés szándékát. A csúcs egyik főszereplője, Angela Merkel német kancellár is arra számít, hogy nemigen kötnek majd megállapodásokat a Húszak, így például nem jutnak egyetértésre a pénzügyi tranzakciókra kivetendő globális adó ügyében, amelyet Németország egyelőre még az Európai Unióban sem tudott keresztülvinni.

Leginkább a válságból való kilábalás stratégiája osztja meg a Húszak társaságát. Az egyik oldal fő képviselője az Egyesült Államok, amely a gazdasági növekedés ösztönzését helyezi e stratégia középpontjában, akár az államháztartási egyensúly rovására is, a másik oldalon pedig ott ál például Németország, amely gigantikus, 80 milliárd eurós megszorítással igyekszik helyreállítani az államháztartási egyensúlyt, akár annak árán is, hogy a takarékoskodás fékezi a növekedést.

A tanácskozás színhelye, Toronto a legnagyobb kanadai város. A biztonságra 19 ezer rendőr ügyel, a csúcs ezzel a kanadai történelem legnagyobb szabású belbiztonsági művelete is egyben. A találkozó költsége is egyedülállóan nagy, 1,24 milliárd kanadai dollár, több mint 27 milliárd forint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását