Tudomány
Ősi erdők rejtőztek az Északi-tenger alatt
Egykor gazdag, erdős táj terült el ott, ahol ma az Északi-tenger hullámai fodrozódnak. Az úgynevezett Doggerland – a Brit-szigeteket és Európa szárazföldjét összekötő egykori földhíd – jóval korábban zöldellhetett, mint azt a tudósok eddig gondolták.
A University of Warwick kutatói által vezetett friss tanulmány szerint már több mint 16 ezer évvel ezelőtt is erdők borították a térség egyes részeit. Az eredmények a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban jelentek meg, és alapjaiban írhatják át a jégkorszak utáni Európa ökológiai képét.
A kutatók tengeri üledékekből kinyert ősi DNS segítségével mutatták ki tölgy, szil és mogyoró jelenlétét – olyan fafajokét, amelyek eddig jóval későbbre datált megjelenésűnek számítottak. Sőt, egy olyan fafaj nyomaira is rábukkantak, amelyről azt hitték, már 400 ezer éve eltűnt a térségből.
Menedék lehetett az élet számára
A vizsgálatok arra utalnak, hogy Doggerland nem csupán egy szárazföldi összeköttetés volt, hanem egyfajta „zöld menedék” a jégkorszak végén. Az itt kialakuló erdős ökoszisztéma kedvező feltételeket biztosíthatott növényeknek, állatoknak, sőt akár korai emberi közösségeknek is.
A kutatás szerint a terület egyes részei még jelentős természeti katasztrófák után is szárazon maradtak. Ilyen volt például a mintegy 8150 évvel ezelőtti Storegga tsunami, amely hatalmas pusztítást végzett Észak-Európában. Ennek ellenére Doggerland bizonyos területei egészen 7 ezer évvel ezelőttig fennmaradhattak.
A szakemberek 252 üledékmintát elemeztek, amelyek segítségével részletes képet rajzoltak a térség több ezer éves környezeti változásairól. Az adatok azt mutatják, hogy a melegebb klímát kedvelő hársfa is korábban jelent meg itt, mint Nagy-Britanniában.
Új megvilágításban az őskori Európa
A felfedezés hozzájárulhat egy régóta ismert tudományos rejtély, az úgynevezett Reid’s Paradox megértéséhez is, amely azt vizsgálja, miként terjedhettek el ilyen gyorsan az erdők a jégkorszak után.
A kutatók szerint Doggerland úgynevezett „mikrorefúgiumként” működhetett – vagyis olyan védett területként, ahol a növény- és állatvilág túlélhette a zord klímát. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy miért volt a térség különösen alkalmas az emberi megtelepedésre már jóval a korai mezolitikus kultúrák megjelenése előtt.
A tanulmány új szemléletet hoz: Doggerland többé nem pusztán eltűnt földhíd, hanem egykor virágzó, kulcsfontosságú ökológiai és emberi központ lehetett Európa történetében.
Forrás: Sciencedaily