Belföld

Bencsik András: „Szeretném pofán verni Magyar Pétert”

A Demokrata című hetilap főszerkesztője, szigorúan a keresztényi szeretet jegyében, szívesen „pofán verné" Magyar Pétert, amiért ő is szervezett egy olyan menetet, amilyen a Békemenet. Erről a lapjában írt.

„Szeretném pofán verni Magyar Pétert. emmi finomkodás: arcul ütés, meglegyintés és hasonlók. Nem bizony, hanem egyenesen, ahogy jön, lendületből jól pofán akarom verni ezt a csalót. Erős a gyanúm, hogy Bayer Zsolt barátom támogatná ebbéli törekvésemet” – indítja friss publicisztikáját a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett újságíró a Demokratában, március 15-e után.

A Demokrata főszerkesztője szerint Magyar Péter, vagyis ahogy nevezi, a „kiugrott NER-kegyenc ellopta a Békemenetet”,

„a sunyi tolvaj leutánozta, ellopta e szent mozgalmat”.

Ezek után aligha lehet komolyan venni, amikor a Békemenetet pár sorral lejjjebb a „szeretet és a béke” megnyilvánulásának látja. Ugyancsak a cikkben, Magyar Pétert rágcsálónak nevezi, aki robotemberhangon szónokol. Bencsik értelmezésében a Tisza követői pedig mindent a gyűlölet és a bosszú nevében tesznek, és ellenségként tekintenek a fideszesekre. „Egy küzdelmes jelenét élő ország népe és egy bosszúra, zsákmányra, hatalomra éhes horda összecsapása… ami hamarosan bekövetkezik” – írja a választásokra utalva.

Bencsik András a Békemeneten például azzal vétette észre magát, hogy a gödi akkugyár botrányára azt mondta, nem érdekli az egész.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.