Bűnügy

Nemi erőszakkal vádolják a ’80-as évek sikerbandájának énekesét

A nyolcvanas években népszerű brit rockegyüttes, a Spandau Ballet egykori énekesét állították bíróság elé nemi erőszak vádjával, a vád szerint azért erőszakolt meg és bántalmazott szexuálisan nőket, mert úgy gondolta, „neki jár a szex”.

A jelenleg 37 éves, Ross Wild néven is ismert Ross Davidson sokáig turnézott együtt a hetvenes évek végén alakult, leginkább a nyolcvanas években népszerű Spandau Ballet brit zenekarral. Szerepelt a Queen-témájú We Will Rock You című West End-musicalben.

Azonban most szexuális erőszak vádjával áll a Wood Green Koronabíróság előtt, ugyanakkor a londoni Finchley-ben élő Davidson ártatlannak vallotta magát. A bíróság két esetet tárgyal: egy 2015-ben Londonban elkövetett erőszak ügyét, illetve egy 2019-ben Thaiföldön történt esetet is tárgyal: ez utóbbi egy megerőszakolási kísérlet.

Ugyanakkor Davidson azt elismerte korábban, hogy rendszeresen kukkolt nőket. Hearnden ügyész úgy fogalmazott: „Gyakran feltételezik, hogy a vádlotthoz hasonló férfiak bárkit megkaphatnak, akit csak akarnak, anélkül, hogy szexuális bűncselekményeket kellene elkövetniük, hogy nőkre kellene erőszakolniuk magukat. De a valóság rácáfol erre a feltételezésre. Ross Davidson azért folyamodik nemi erőszakhoz és szexuális zaklatáshoz, mert azt gondolja, neki jár, és így veszi el, ha nem kapja meg azt, amit szerinte megérdemel.”

A Davidson telefonján talált thaiföldi videóról az alanya, a magatehetetlenül fekvő nő nem is tudott. Azt mondta, nem járult hozzá, hogy a vádlott intim módon megérintse. Elismerte, hogy ő is részeg volt, de semmiképp sem egyezett bele abba, hogy a férfi megerőszakolja,

A tárgyalás folytatódik.

Kép: Wikimédia Commons

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.