A 20. század közepétől kezdve Svédország a szociáldemokrata politika egyik legsikeresebb mintapéldája.
- Erős, mindenki számára hozzáférhető egészségügyi rendszer
- Kiterjedt szociális védőháló (munkanélküli ellátás, családtámogatások, lakhatási segítség)
- Magas minimálbér jellegű béralku és kollektív szerződések
- Stabil nyugdíjrendszer
Ezek együttese világszinten az egyik legalacsonyabb szegénységi rátához és az egyik legnagyobb társadalmi mobilitáshoz vezetett. A jóléti állam kiépítése évtizedekre csökkentette a gyermekszegénységet és a jövedelmi különbségeket.
Norvégiában szintén szociáldemokrata alapokon álló jóléti állam működik.
- Erős állami újraelosztás
- Olajbevételek társadalmi célú, átlátható alapkezelése (Olajalap)
- Magas színvonalú közszolgáltatások
Ennek eredménye: a világ egyik legalacsonyabb szegénységi rátája, kiemelkedő egészségügyi mutatók és biztonságos nyugdíjrendszer.
Finnország a 1960–70-es években még sokkal szegényebb ország volt, mára pedig a világ egyik legfejlettebb állama. A fordulatot döntően szociáldemokrata reformok hozták:
- Ingyenes, magas minőségű oktatási rendszer
- Átfogó egészségügy
- Szociális védőháló és lakhatási támogatások
- Aktív munkaerőpiaci politikák
Finnországban az oktatási reformok kulcsszerepet játszottak a szegénység visszaszorításában.
A háború utáni nyugatnémet „szociális piacgazdaság” és később a szociáldemokrata kormányok intézkedései (pl. Godesberg-program utáni modernizáció, jóléti állam kiterjesztése) jelentősen csökkentették a szegénységet és stabil középosztályt hoztak létre.
A 2000-es években az SPD által vezetett reformok (Hartz-programok – bár vitatottak) új munkahelyeket teremtettek, csökkentve a tartós munkanélküliséget.
A skandináv országok (Svédország, Norvégia, Finnország) és több nyugat-európai állam is bizonyította, hogy a szociáldemokrata elvek – erős szociális védőháló, hozzáférhető egészségügy, minőségi oktatás, stabil nyugdíjrendszer – hosszú távon jelentően csökkenthetik a szegénységet és növelhetik az életesélyek egyenlőségét.
