2025. augusztus 18. - Ilona

Rugalmas megoldásokkal segíti a diákhitel a gördülékeny tanévkezdést

2025-ben minden eddiginél magasabb volt a felsőoktatásba jelentkezők száma, augusztusban pedig már meg is kezdődik a beiratkozás az intézményekben.
2025. augusztus 18. hétfő 11:37 - HírExtra

Ebben az időszakban már igényelhető a diákhitel, amely a felsőoktatási tanulmányok finanszírozásához nyújt segítséget. A Diákhitel Központ célja, hogy anyagi lehetőségeitől függetlenül bárki tanulhasson, versenyképes tudást szerezhessen és minden erejével tanulmányaira koncentrálhasson. A konstrukció bevezetése óta a különböző diákhitel-megoldások már több, mint félmillió fiatal diplomához jutását segítették. 

A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében havonta maximum 150 ezer forint igényelhető, amelyet igény szerint havonta vagy tanulmányi félévenként egy összegben is lehet kérni. Ez a termék a tanulmányok során felmerülő költségek finanszírozásában nyújt segítséget, hiszen szabadon költhető bármire, amire a hallgatónak szüksége van. A Diákhitel1 kamata az év második felében 8,99%, a kormány döntésének köszönhetően a tavaly év végéig felvett szabad felhasználású diákhiteleket azonban továbbra is kamatstop védi, így ezekre 7,99%-os kamatteher vonatkozik ebben az időszakban is.

 A kötött felhasználású Diákhitel2-t továbbra is kamatmentesen igényelhetik a hallgatók. Ez a konstrukció kizárólag tanulmányi önköltségre fordítható, a felvehető összeg maximuma pedig az adott képzési költség összegéhez igazodik. Az igénylés után a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy Diákhitel2-ből fedezi önköltségét, amelyet a Diákhitel Központ közvetlenül az intézménynek utal. 

Az egyetemisták igényeihez igazodva a diákhitel igénylési folyamata egyszerű, hiszen lehetőség van arra is, hogy elektronikus aláírással kössenek szerződést. Ennek köszönhetően nincs szükség személyes jelenlétre és papír alapú dokumentumok benyújtására sem. Az elektronikus ügyintézéshez elegendő az Ügyfélkapu+ hozzáférés, illetve az igénylés NEPTUN rendszeren keresztül történő indítása. Az e-szerződés mellett természetesen továbbra is ugyanúgy lehetőség van a személyes ügyintézésre. 

A diákhitelek népszerűségéhez a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a széles családtámogatási kedvezmények is nagyban hozzájárulnak. A Diákhitel1 és a Diákhitel2 törlesztését is csak a tanulmányok befejezését követő negyedik hónapban kell megkezdeni kötelezően, a törlesztőrészlet mértéke pedig a jövőbeni keresethez igazodik. A diákhitelek azonban bármikor ingyenesen elő- és végtörleszthetők. 

Számos családtámogatási kedvezmény is könnyíti a diákhitelek visszafizetését. Amennyiben a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének felét, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Emellett, ha egy 30 év alatti édesanyának az egyetemi tanulmányai alatt vagy a befejezést követően két éven belül megszületik az első gyermeke, akkor a teljes fennálló tartozása elengedésre kerül.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását