2024. október 7. - Amália

Célzott támogatások ösztönzik a talajkímélő gazdálkodást és a szakmai kutatásokat

Talajaink állapotának meghatározó szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is - mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Gödöllőn, a 2024. évi Talajtani Vándorgyűlésen.
2024. szeptember 19. csütörtök 11:20 - HírExtra

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint a helyettes államtitkár kiemelte, a korábbi támogatási rendszerekkel ellentétben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében megfogalmazott célok közt a vízvédelem mellett kiemelt figyelmet kap a talaj is.

A KAP céljai között hazánk vállalta, hogy 2023-ra, az első támogatási év végére több mint 1 millió hektáron történjen talajkímélő gazdálkodás.

A mezőgazdasági termelők - a különböző támogatási programokon keresztül - ennek háromszorosát, összesen 3 millió hektár esetében vállalták azt, hogy talajvédelmi szempontból előnyös gazdálkodást folytatnak.

Juhász Anikó elmondta, fontos az oktatás, a tudásátadás erősítése, és ebben szerepük van az oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek, a Magyar Talajtani Társaság szakmai és kutatási programjainak.

2024-ben zárul a "Talajok évtizede", amellyel az Nemzetközi Talajtani Unió, az IUSS a talajok fenntartható használatának és védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. Célja, hogy elősegítse a talajok védelmét, a talajminőség javítását és a talajjal kapcsolatos tudományos kutatások támogatását.

"Ezért idén érdemes számot vetnünk: három nagy feladat áll előttünk" - hangsúlyozta Juhász Anikó. A termelők négy természeti erőforrással gazdálkodnak, ezek a víz, a levegő, a biodiverzitás és a talaj. Ebből az első háromnak már van Európai Uniós szabályozása, a talajnak most készül.

A helyettes államtitkár hozzátette, a talaj állapotának felügyeletéről és ellenállóképességéről szóló irányelv javaslatot 2023 nyarán hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság.

A tervezet vitája jelenleg is folyamatban van. Kiemelte, kevés olyan szakterület van, mint a talaj, ami az Európai Unióban egy külön kutatási területként jelenik meg, a "Talaj Misszió" keretében.

Hazánk uniós elnöksége alatt kiemelt prioritás, hogy a kelet-közép-európai régió 11 tagállama közösen kapjon egy regionális kutatási alapot, és ebben a négy tématerület közül az egyik a talaj legyen.

Nagy lehetőség lenne ez a hazai talajtani szakembereknek, hogy célzott források segítségével K+F tevékenységet végezzenek - hangsúlyozta.

A Talajtani Vándorgyűlés háromnapos programja fórumot, lehetőséget biztosít a talajtannal és annak rokontudományaival foglalkozó szakemberek szakmai találkozójára. A rendezvényen szakmai elismeréseket vehettek át a talajtan tudományának legjelentősebb hazai képviselői - közölte az Agrárminisztérium.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását