2024. március 29. - Auguszta
Az ellenzéki szövetség tagjai szerdán az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy az semmisítse meg a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, és vessen gátat az ország kifosztásának. 
2021. június 2. szerda 13:14 - HírExtra

Az ellenzék közleménye:

Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP – egy súlyos világjárvány és gazdasági válság idején visszaélve a hatalmával – 1000 milliárd forintnyi közvagyont szervezett ki és helyezett politikai irányítás alá, közte szinte a teljes magyar felsőoktatást.

Ezt oly módon tette, hogy úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványokba helyezte ki a vagyonelemeket és a magyar egyetemeket, az alapítványok élére pedig fideszes pártkatonákat ültettek, szándékuk szerint visszahívhatatlanul.

Még arról is rendelkeztek, hogy ezek a kurátorok dönthessenek a saját utódlásukról is. Ezzel meglopták a magyar embereket, meglopták a magyar nemzetet. Meggyőződésünk szerint ez nemcsak végtelenül aljas tett volt, hanem sérti az Alaptörvényt is.

Színtiszta hazugság, hogy az egyetemek átszervezése a felsőoktatás színvonaláról szól, hiszen tény, hogy Európában a legnevesebb egyetemek állami fenntartásban működnek. Ráadásul a kormány hazudott, amikor azt ígérte, hogy az egyetemek 1500 milliárd forintos fejlesztési forráshoz jutnak, hiszen még az elérhető EU-s forrásokról is lemondtak Orbánék, csak azért, hogy hogy az egyetemeket politikai irányítás alá vonhassák. 

Mi, ellenzéki pártok elkötelezettek vagyunk abban, hogy minden eszközt igénybe vegyünk annak érdekében, hogy igazságot tegyünk. Ezért a mai napon az Alkotmánybírósághoz fordulunk, kérve a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény megsemmisítését.

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását