2021. július 25. - Kristóf, Jakab

Nagy lendülettel hódit a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) használatának javításáról szóló jelentést fogadott el az Európai Parlement. Tóth Edina fideszes EP-képviselő úgy véli, hogy az elmúlt egy év során felértékelődött az MI szerepe.
2021. május 20. csütörtök 10:14 - HírExtra

Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája alapjaiban határozza meg az ország gazdasági fejlődését a 2030-ig terjedő időszakban, amely jó példaként szolgálhat az Európai Unió számára. Kósa Ádám bizakodását fejezte ki, hogy az online oktatás során elsajátított digitális írástudás továbbfejlesztése segíthet a Covid-generáció jövőjének kedvező alakulásban. 

Tóth Edina üdvözölte az előterjesztett EP-jelentést, majd kiemelte, hogy Európa komoly versenyhátrányban van Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. Az Unió csak akkor kerülhet vezető pozícióba, ha megfelelő pénzügyi forrásokkal előmozdítja az innovációt, beruházásokkal segíti a kis- és középvállalkozásokat. „Fontosnak tartom, hogy az új technológiák hozzájáruljanak a klímacélok eléréséhez és a digitális átalakuláshoz” - tette hozzá a fideszes képviselő.  

„Mindezek mellett nem szabad elfeledkezni polgárainkról sem: a technológia célja az emberek szolgálata kell, hogy legyen! Ezért a mesterséges intelligencia terén nem csupán szerencsés, ha megvan a bizalom, hanem egyenesen elengedhetetlen. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt biztosítsuk állampolgáraink számára” - zárta felszólalását a képviselő. 

Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felszólalásában rámutatott, hogy a digitális átalakulás érinti az oktatás területét, amely a tankötelezettség bevezetése óta az eddigi legjelentősebb változás előtt áll. „Egyes becslések szerint a mai iskolások 65%-a végül olyan új munkakörökben dolgozhat, amelyek egyelőre nem léteznek és a digitális írástudás ehhez nélkülözhetetlen lesz” - emlékeztetett a képviselő. Bizakodását fejezte ki továbbá amiatt is, hogy a koronavírus járvány idején tanárok és diákok egyaránt új készségeket sajátítottak el az online tanítás és tanulás révén. 

Bár ez sokszor nem volt könnyű, biztos vagyok benne, hogy ezt a tudást gyermekeink a munkavállalás során a jövőben is hasznosítani tudják majd” - hangsúlyozta Kósa.  „Így a Covid-generáció hosszú távon nem a vesztese, hanem a nyertese lehet a járványnak. Hiszem, és a saját életemmel is igazolom, hogy a kihívások kreatív megoldásokra ösztönöznek és így végső soron a javunkra szolgálnak” - zárta szavait az EP első siket képviselője.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását