2024. március 29. - Auguszta

Agyontaposták egymást a zsidó zarándokok

Negyvennégyre nőtt Izraelben a Meron-hegységben agyontaposott ultraortodox zsidó zarándokok száma, 150-en megsérültek, a rendőrség vizsgálatot indít - jelentette a 12-es kereskedelmi televízió pénteken.
2021. április 30. péntek 13:52 - HírExtra

A tragédia felelőseinek keresése az esetleges mulasztások felderítésére is kiterjed. A szemtanúk szerint a rendőrség nem avatkozott közbe időben, nem ellenőrizte az előkészületeket, és nem felügyelte megfelelően magát az eseményt, s a tévében megszólított szakértők külső vizsgálóbizottság létrehozását sürgetik.
    
Eddig azt állapították meg, hogy sokezres tömeg vonult a bádoglapok között kialakított folyosón a hagyományos tűzrakóhely felől, majd elakadtak, amikor az odavezető lépcsőn megcsúsztak és egymásra estek az emberek. A zsúfoltság miatt nem tudtak kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük a lépcső felől.
    
Megkezdték a halottak azonosítását, és a zsidó vallási parancs szerint már pénteken tömeges temetéseket tartanak szerte Izraelben az ultraortodox településeken. Sokan még nem tudják, mi történt szeretteikkel, a kórházakban keresik őket, az izraeli médiában információs telefonvonalak számait tették közzé. Az ultraortodoxoknak a vallási tiltás miatt nincs okostelefonjuk, sokuknak egyáltalán nem volt készüléke. A tragédia után összeomlott a kommunikációs szolgáltatás, sokan elvesztették a tömegben telefonjaikat.
    
Az izraeli televízióban véradásra szólítottak fel a kórházban lévő 150 sérült számára. Egy részüket az intenzív osztályokon, többeket lélegeztetőgépeken ápolnak. Idősek és gyermekek is vannak a halottak és a sérültek között.
    
A reggeli órákban hatalmas dugó alakult ki az ultraortodoxokat elszállító mintegy háromszáz autóbuszból, s még tömegek várják, hogy hazajussanak a szent helyről.
    
A zsidó naptár lag-beomer ünnepén a Meron-hegységben megrendezett zarándoklaton évek óta százezres ultraortodox tömegek imádkoznak. Mivel tavaly a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezték az esemény megrendezését, idén különösen sokan, mintegy kétszázezren érkeztek az észak-izraeli Galileába Simon bar Jocháj sírjához.
    
Ez Izrael évente megismétlődő legnagyobb civil rendezvénye, melyre általában az egész világról érkeznek zarándokok. Vannak olyan ultraortodox csoportok, köztük a szatmári irányzat hívei, melyek nem tekintik szent helynek a Siratófalat, de Meron-hegyi sírokhoz minden évben tömegesen elzarándokolnak.
    
A Meron-hegyen Simon bar Jocháj mellett több más, a zsidó hagyomány számára különösen fontos rabbi sírja található, köztük Hilel és Samaj rabbi sírjai, melyekhez a kora középkor óta érkeznek a zsidó zarándokok imádkozni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását