2024. április 16. - Csongor

Kína elmondta, mit nem akar Kína

Kína nem törekszik hegemóniára, terjeszkedésre vagy befolyási övezet kialakítására, akármilyen erőssé is válik - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a dél-kínai Hajnan szigetén fekvő Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia - BFA) nyitó plenáris ülésén videokapcsolaton keresztül.
2021. április 20. kedd 11:01 - HírExtra

A kínai elnök hangsúlyozta: az egyenlőség, valamint a kölcsönös tisztelet és bizalom alapelveinek központi szerepet kell betölteniük az államok közötti kapcsolatokban, "mások utasítgatásával, és mások belügyeibe avatkozással nem lehet támogatást szerezni". Hszi megjegyzéseit ugyan nem célozta egyik konkrét félnek sem, ám a "mások belügyeibe avatkozás" vádját kínai félről az utóbbi időben rendszeresen hangoztatták mindazokkal szemben, akik kritizálták a pekingi vezetést egyebek mellett a Hongkongban, valamint az északnyugat-kínai Hszincsiangban alkalmazott intézkedések miatt.
    
Úgy fogalmazott: az egy, vagy néhány ország által szabott szabályok nem erőltethetők másokra, mint ahogyan az egyes országok által követett egyoldalú politika sem diktálhatja a tempót az egész világnak. Leszögezte továbbá: Kína soha sem fog részt venni fegyverkezési versenyben.
    
Hszi beszédében a nemzetközi együttműködés előmozdítását sürgette továbbá a kutatás és fejlesztés, valamint az oltóanyagok gyártása és elosztása terén a koronavírus-járvánnyal szemben folytatott küzdelemben. Aláhúzta: arra kell törekedni, hogy a világon mindenki hozzáférhessen a számára szükséges vakcinához. Kiemelte: Kína tartja magát ígéretéhez, és globális közkinccsé teszi a saját fejlesztésű oltóanyagait, folytatja az együttműködést az Egészségügyi Világszervezettel és más országokkal a járvány elleni fellépésben, és igyekszik még többet tenni azért, hogy a fejlődő országoknak is segítséget nyújtson a koronavírus leküzdésében.
    
Az idén április 18. és 21. között megrendezett éves konferenciát a járványhelyzetre való tekintettel részben az interneten keresztül tartják, miközben a helyszínen mintegy 60 ország és térség több mint 2600 küldötte vesz részt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását