2024. március 29. - Auguszta

A postás, aki inkább lenyúlta a pénzt

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt 2019-ben - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.
2021. április 20. kedd 12:11 - HírExtra

Szabó Ferenc közleménye szerint a nő kézbesítőként dolgozott a nagykátai járásban, rendszeresen vitt ki pénzküldeményeket is. A vádlott 2019 októberében nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy a kézbesítés helyett a kisebb értékű utalványok összegeit a címzettek aláírását hamisítva megtartja magának.
    
A hiányt a későbbi kézbesítésekből akarta pótolni úgy, hogy azokat a korábban kiesettek részére vitte ki.
    
A nő 2019 októbere és decembere között tizennégy sértett részére mintegy ötszázezer forintot - javarészt gyermekek után járó ellátást, kisebb összegű nyugellátást vagy egyéb járadékot - nem kézbesített.
    
A Pest megyei főügyész hozzátette: a bűncselekményre egy panasz miatt indult belső vizsgálatkor derült fény, a sértetteket ezután kártalanították.
    
Az ügyészség a nő ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását